km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
EURO2024: Útmutató a magyar továbbjutáshoz

EURO2024: Útmutató a magyar továbbjutáshoz

A magyar labdarúgó-válogatott Skócia 1-0-s legyőzésével megszerezte a németországi Európa-bajnokság A csoportjának harmadik helyét, és a továbbjutása kedden vagy szerdán dől el.

Az első kettők mellett a csoportkör végén hatból a négy legjobb harmadik kerül még a nyolcaddöntőbe. A magyarok három ponttal és mínusz hármas (2-5) gólkülönbséggel állnak, és legalább két harmadik helyezettet kell megelőzniük pontszámmal, vagy azonos pontszám esetén jobb gólkülönbséggel.

Három négyesben – a B, C és F jelűben – még van esély arra, hogy háromnál kevesebb ponttal zárjon a harmadik helyezett. A B csoport hétfői zárókörében ehhez az kell, hogy az egyformán egypontos Albánia és a vb-bronzérmes Horvátország legfeljebb döntetlent érjen el a már csoportgyőztes Spanyolország és a címvédő Olaszország ellen.

Kedden a C csoportban azért kell szurkolni, hogy az eddig nem túl meggyőző, legutóbb ezüstérmes angolok felülmúlják a kétpontos szlovénokat, a szerb-dán összecsapás pedig azért nem befolyásolja a magyarok sorsát, mert az egyik mindenképpen, a másik semmiképpen sem éri el a három pontot. Az F jelű kvartettben szerdán az újonc georgiaiak nem nyerhetnek a csoportgyőztes portugálok, míg a csehek a törökök ellen.

A legjobb esélyt az kínálja Magyarország számára, ha a fentebbi három csoportból legalább kettőben kedvezően alakulnak az eredmények, mert a D és E csoport harmadik helyezettje valószínűleg jobb lesz a magyarnál.

Előbbiben például Ausztriának minimum öt góllal ki kellene kapnia Hollandiától, miközben a már kiesett lengyelek nem nyerhetnek a vb-ezüstérmes franciák ellen. Utóbbiban a szlovák-román és a belga-ukrán meccsen sem születhet döntetlen, emellett lehetőleg mindkét találkozón nagy arányú győzelemre lenne szükség, hogy a harmadik helyezettnek rosszabbá váljon a gólkülönbsége, mint a magyaroké.

Továbbjutás esetén a magyar csapat három helyre kerülhet attól függően, hogy melyik négy csoportharmadik lép a legjobb 16 közé: vasárnap ellenfele lehet Kölnben a spanyol, hétfőn Frankfurtban a portugál együttesnek vagy jövő kedden Münchenben az E csoport most még megjósolhatatlan győztesének. Utóbbi két opcióra van nagyobb esély.
 

A csoportharmadikok jelenlegi tabellája:

1. Ausztria (D) 3 pont/2 mérkőzés (3-2)
2. Szlovákia (E) 3/2 (2-2)
3. MAGYARORSZÁG (A) 3/3 (2-5)
4. Szlovénia (C) 2/2
-----------------------------
5. Albánia (B) 1/2 (3-4)
6. Csehország (F) 1/2 (2-3)

 

(MTI)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.
197 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében novemberben
Novemberben 197 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.