km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
„Aki jótékonyságot vet, barátságot arat” – megtartották „Az év Vas vármegyei adományozója 2024.” díjátadó gálát

„Aki jótékonyságot vet, barátságot arat” – megtartották „Az év Vas vármegyei adományozója 2024.” díjátadó gálát

„Az év Vas vármegyei adományozója 2024.” díjátadó gáláját tartották csütörtökön este a Pannónia Étteremben. A rendezvényen azokat a cégeket jutalmazták, akik segítséget nyújtottak civil szervezeteknek. Az eseményen részt vett dr. Horváth Attila, városunk alpolgármestere is.

– Nagy tisztelet és köszönet a civil szervezeteknek, hiszen ezen egyesület tagjai azok, akik saját szabadidejüket áldozzák fel a közösség érdekében. Tisztelettel kell feléjük fordulni, tevékenykedjenek az élet bármely területén – kezdte köszöntőjét dr. Horváth Attila, aki később a díjazottakról is elismerően beszélt.

– Egy gazdasági társaságot soha nem azért hoznak létre, hogy az jótékonykodjon. Egy vállalkozás minél fejlettebb, minél érettebb, annál inkább ismeri fel azt, hogy a cégben dolgozók is egy közösséget alkotnak. Példát kell mutatniuk, részesei kell, hogy legyenek a társadalmi szerepvállalásnak. Ma ezen az eseményen nekik is köszönetet mondunk, hiszem, hogy ösztönző hatása lesz a többi gazdasági társaságra is az ő jótékony tevékenységük – zárta szavait az alpolgármester.  

– „Aki jótékonyságot vet, barátságot arat.” Azt már számtalanszor bizonyították a Vas vármegyei civil szervezetek, hogy értékteremtő és sokszínű tevékenységet folytatnak. Azonban a civil szervezetek életében időről-időre gócpont a forrásteremtési alternatívák bevonása. Az állami és önkormányzati támogatások persze széleskörűek – itt Szombathelyen is –, de a forprofit szektor is jelentősen segítheti a munkájukat – mondta Gorza Norbert, a Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője, aki arról is beszélt, hogy kik is lehetnek az Ő "támogatóik", segítőik ebben a folyamatban a gazdasági élet szereplői közül a pályázati forrásokon túlmenően.

– A Vas Vármegyei Civil Központ 2024-ben először hirdette meg „Az év Vas vármegyei adományozója 2024.” díjat. A díj alapításával az volt a célunk, hogy a vállalatok támogatói tevékenységének bemutatásával, elismerésével hozzájáruljunk az üzleti-gazdasági szektor társadalmi szerepvállalásának motiválásához, erősítéséhez. Reményeink szerint az erkölcsi elismerés és a célzott médiamegjelenés, valamint a pozitív példák ösztönzőleg hatnak majd széles körben a vállalati szféra szereplőire a jövőben. Az esetek többségében nem is feltétlenül csak „nyers pénzügyi támogatásra” kell gondolni, hiszen egy vállalat szakértelmével, szaktudásával, portfolióját képező termékekkel, szolgáltatásokkal és önkéntes munkával is segítheti a civil szervezeteket. Hogy miként lehetett ezt a díjat elnyerni? Volt egy előzetesen közzétett „pályázati felhívásunk” a civil szervezetek számára, valamennyi, a határidőre felterjesztésben részesült for-profit szereplő díjat kap az idén - első alkalommal nem szerettünk volna semmiképpen sem redukálni a díjazottak körét – tette hozzá a szakmai vezető.

Mint a rendezvényen kiderült, idén a Falco Zrt. Szombathely, a Flextronics Sárvár Logistics Kft., az Aptiv Services Hungary Kft. Szombathely, a Topfirmol Kft. Szombathely, az Allison Transmission Hungary Kft., a TIA 2002 Kft. Sárvár, a CRS Group Hungary KFT., valamint a RÉPCE FA Kft. részesült díjban.  

A díjakat az alpolgármester és Pál Laura, a  Vas Vármegyei Civil Központ szakmai munkatársa adta át a cégek képviselőinek.

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.
197 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében novemberben
Novemberben 197 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.