Felfüggesztett szabadságvesztést kapott egy nő, mert rátámadt a mentőkre
A vád szerint a harmincnyolc éves, ittas nő 2018 júniusában agresszívan viselkedett és szidalmazta a mentőszolgálat munkatársait. A mentőtisztet pedig megütötte és megkarmolta, könnyebb sérüléseket okozva neki.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot ellene. Azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben szabjon ki felfüggesztett börtönbüntetést a vádlottra.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a nőt egy év nyolc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ügyészség elfogadta a büntetővégzést, a vádlott és védője még élhet ellene jogorvoslattal. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.