Ferenc pápa művészeti albumot, rózsatöveket és Mária-kegyruhát is kap ajándékba
Novák Katalin a többi között egy gyermekművészeti albumot adott Ferenc pápának, ez magyar gyerekek, fiatalok bibliai témájú alkotásaiból készült, kifejezetten a Szentatya számára.
Az album mellett különleges rózsatöveket is kap a pápa, a Szent Erzsébetről elnevezett rózsafajtából, amelyet egy erdélyi magyar, Márk Gergely nemesített.
Harmadik ajándékként a köztársasági elnök andocsi Mária-kegyruhát ajándékozott a katolikus egyházfőnek.
Az ajándékok sorában egy Magyarországot bemutató, a Szent Koronáról szóló díszkötetet, valamint az Alaptörvény egy díszpéldányát is bemutatott Ferenc pápának a köztársasági elnök.
(Fotó és szöveg: MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.