Férfi kosárlabda BL: a második kalapból várja a sorsolást a Falco
A klub sorozatban ötödik alkalommal lesz ott a BL csoportkörében, és már korábban eldőlt, hogy nem vesz részt a 24 csapatos selejtezőben, hanem az elitmezőnyben kezd. A nemzetközi szövetség (FIBA) keddi tájékoztatása szerint a főtáblán egyelőre 28 együttes kapott helyet, és hozzájuk csatlakozik a négy kvalifikációs torna győztese.
Az már biztos, hogy a Falco nem találkozhat a szintén a második kalapban helyet kapott görög Periszterivel és Patrasszal, belga Oostendével, török Karsiyakával, bosnyák Igokeával, lett Rigával és olasz Tortonával.
A sorsolásra szerdán 11 órakor kerül sor a FIBA svájci központjában.
Legutóbb a szombathelyiek 2/4-es győzelmi mérleggel nem jutottak tovább a csoportkörből a 16 közé. A 2022/23-as idényben a sárga-feketék szintén a csoportkör végén búcsúztak, egy szezonnal korábban pedig továbbjutottak az alapszakaszból a középdöntőbe, ahol hat meccsükből egyet tudtak megnyerni.
A BL 2024/25-ös idényének a csoportköre október 1-jén rajtol.
Fotó: Hornyák Emőke
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.