Sipos Adrián focistából lett válogatott kézilabdás
A 29 éves játékos, ha teheti, havonta hazalátogat szülővárosába, ahol gyerekként még focistának készült, és csak 14 évesen kezdet el kézilabdázni az akkori Tanárképző SE csapatában.
– Koman Vladimir édesapja volt az edzőm a Haladásban, de előtte Stieber Zoltánnal is együtt fociztam Sárváron – kezdte a Szombathelyi Televízió sportműsorában Sipos Adrián. – Az adottságaim azonban annyira nem passzolnak a focihoz, ráadásul édesanyám kézilabdázott és röplabdázott is. Tizennégy évesen vittek el egy edzésre, és annyira megtetszett, hogy többet nem is hiányoztam.
– Jó döntésnek bizonyult, hiszen 17 évesen már a világ egyik klubja, a Veszprém kötelékébe került.
– Szerencsére elég hamar utolértem a társakat, és jól ment a fejlődés. Jött egy lehetőség, hogy elmenjek a veszprémi utánpótlásba. Ezen nem kellett sokat gondolkodnom, egyből igent mondtam.
– Hamar belekóstolt a légiós életbe is. Miért döntött úgy 20 évesen, hogy Romániába igazol?
– Veszprémben kijártam az ificsapatokat, ezért felnőttcsapatba kellett váltanom. Egy nagyon jó csapat hívott, amely hosszú távon tervezett velem, ezért belevágtam. Az eredmények is jöttek, hiszen két ezüstérmet szereztünk a román bajnokságban. Három és fél után Székelyudvarhelyre igazoltam, ott pedig bezsebeltünk egy Challenge Kupa-aranyérmet. Ez csak a legalsó európai kupa, de mégiscsak egy érem.
– Ennek ellenére mégis hazatért. Miért pont Tatabánya lett a következő állomáshelye?
– A kézilabda már akkor is előrébb tartott Magyarországon, és a fejlődésem szempontjából muszáj volt lépnem. Nem csak itthoni opcióim voltak, külföldre is mehettem volna, de a Tatabányával sikerült elég gyorsan megegyeznem. Az ottani vezetők voltak edzőim az ifi válogatottaknál. Ismertek, én pedig haza akartam jönni, így hamar közös nevezőre jutottunk. A felnőtt válogatott szempontjából is fontos volt, hogy szem előtt lehessek.
– Az elmúlt években sikerült is bejátszania magát a magyar válogatottba.
– Ez is volt a célom, a hazaigazolásom után elég rövid időn meghívót kaptam, most pedig már úgy érzem, hogy stabil helyem van a nemzeti együttesben. Emiatt érzem is a terhet, de ennek örülni kell, hiszen ha nincs teher egy játékoson, akkor ő valószínűleg a háttérbe szorult.
– A januári Európa-bajnokságon az egész ország felkapta a fejét a kézilabda-válogatottra, hiszen a dánokat és izlandiakat megelőzve csoportelsőként jutottak a középdöntőbe. Mekkora csalódás, hogy végül csak a kilencedik helyen zárták a kontinensviadalt?
– A meccsekkel elégedett vagyok, de a helyezéssel már nem annyira. Sokkal több volt ebben az Európa-bajnokságban, hiszen, ha úgy vesszük, egyetlen mérkőzésen múlott, hogy bejussunk a legjobb négybe. A mérkőzések viszont nagyon jó élményt hagytak bennem, és úgy érzem, hogy jól teljesítettünk. Sok fiatal most volt először ilyen világversenyen. Akiknek ez volt az első, ők lehet, hogy kicsit könnyebben veszik. Én személy szerint csalódásnak éltem meg, mert még többet éreztem a csapatban. Kis szerencsével talán jobb eredményt tudtunk volna elérni, de büszkének kell lennünk, mert volt keresnivalónk a világ legjobbjai között is.
– Bele szokott gondolni, hogy Szombathelyről indulva tudhat magáénak ilyen sikeres kézilabda-pályafutást? Visszatekint néha?
– Szombathelyi, veszprémi barátaimmal is tartom a kapcsolatot, és néha feljön a téma. Örülök ennek a pályafutásnak, és egyelőre elégedett vagyok a karrieremmel.
Fotó: Vágvölgyi Bálint
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.