km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
Fülbemászó nyári dallal rukkolt elő az Andalgó zenekar

Fülbemászó nyári dallal rukkolt elő az Andalgó zenekar

Klip is készült Léhárt Míra, Polgár Patrik és Magyar Marcell, azaz a Vas megyei kötődésű Andalgó zenekar legújabb dalához, amit a szombathelyi Végállomás Klubban forgattak.

Léhárt Míra és Polgár Patrik duója tavaly novemberben egészült ki Magyar Marcell ütőhangszeressel, és bár a formáció még csak fél éve alakult, ott voltak A Dal 2024-ben és több alkalommal megfordultak már a Szerencseszombat című műsorban is. Tavasszal 10 állomásos országos turnéra indultak, melynek utolsó állomása május 31-én lesz Zalaegerszegen, a Keresztury Dezső VMK-ban.

Közben pedig klipforgatásra is volt idejük, méghozzá Mást nem látok című dalukhoz. Mint Patrik lapunknak elárulta, a dal szövege és alapvető harmóniamenete már nagyon-nagyon régen megszületett, az első írásai egyike volt.

„Azóta eltelt legalább 13 év. Ez idő alatt több zenekarnál is megfordultam, volt ahol játszottuk is ezt a dalt, de nem éreztem azt eddig, hogy ki tudott volna teljesedni az évek alatt. Az Andalgóban mindannyian szeretjük ezt a dalt, a közönségünknek sem lesz teljesen ismeretlen, hiszen a koncertjeink nagy részét ezzel szoktuk zárni” – mondta.

A dalszöveg egyfajta útkeresésről szól. Patrik szerint mindenki életében eljön az a pillanat, amikor csalódik valakiben, amikor hamis barátok veszik körül vagy éppen hamis ígéretek, de ezeken mindenkinek át kell esnie, hiszen az ilyen élethelyzetekből tanulunk és rájövünk, hogy mi az utunk, hogyan szeretnénk élni az életünket.

„Ez egyfajta vívódás önmagunkkal, és amíg nem találjuk meg a megoldást, addig sodródunk az árral” – foglalta össze röviden a dal mondanivalóját.

A dal stúdiófelvételeit, a keverést, a mastert és a zenei produceri munkálatokat Somogyvári Dániel készítette, akivel nagyon jól tudnak együtt dolgozni, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy ez már a harmadik „közös” daluk.

A fiatalok elárulták azt is, hogy miután elnyerte végleges formáját a dal, mindannyian rögtön érezték, hogy videoklipet kell forgatniuk hozzá és egyetértettek abban, hogy egy koncerttel és az arra való készüléssel tudnák legjobban visszaadni a hangulatát.

„A helyszín a szombathelyi Végállomás Klub volt, ezúton is köszönjük Hufnágel Szabolcs Hufinak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a klubot, valamint Gerencsér Péternek és Antal Norbertnek is köszönjük a hang- és fénytechnikai segítséget a forgatás alatt. A klipet ezúttal is Gerócs Balázs készítette, aki minden várakozásunkat felülmúlta, nagyon szeretünk vele dolgozni. Illetve külön köszönet Kapustka Csabának, hogy kisegített minket basszusgitáron valamint Hegyes Anettnek aki a forgatásról készített egy werket, ezt a megjelenés utáni héten tesszük közzé” – avatott be Patrik.

A pihenés viszont még várat magára, ahogy véget ér a tavaszi turné, már indítják is a nyári szezont: kis túlzással minden hétvégén játszani fognak. Első alkalommal az Aurevoir és a The Pontiac zenekarok vendégei lesznek a körmendi Rába Sport és Szabadidőcentrumban június 7-én.

„A sűrű koncertezés mellett pedig nem titok, hogy szeretnénk még idén további tagokkal bővülni, valamint új dalokkal, videoklippel, live session anyagokkal is készülünk az év hátralévő részében” – árulták el.

 

CzB

Fotó: Hegyes Anett

kapcsolódó cikkek
Új Vas megyei zenekar indul hódító útjára 2024-ben
Új Vas megyei zenekar indul hódító útjára 2024-ben
Összeállt három fiatal tehetség, Léhárt Míra, Polgár Patrik és Magyar Marcell, így született meg az Andalgó.
A Dal 2024: Vas megyei zenekarért is izgulhatunk szombaton
A Dal 2024: Vas megyei zenekarért is izgulhatunk szombaton
Gőzerővel készül A Dal 2024 első élő show-jára az Andalgó. A fiatal vasi zenészekből álló zenekar olyan előadók között bizonyíthat, mint a Sugarloaf vagy Kocsis Tibor.
kapcsolódó cikkek
Új Vas megyei zenekar indul hódító útjára 2024-ben
Új Vas megyei zenekar indul hódító útjára 2024-ben
Összeállt három fiatal tehetség, Léhárt Míra, Polgár Patrik és Magyar Marcell, így született meg az Andalgó.
A Dal 2024: Vas megyei zenekarért is izgulhatunk szombaton
A Dal 2024: Vas megyei zenekarért is izgulhatunk szombaton
Gőzerővel készül A Dal 2024 első élő show-jára az Andalgó. A fiatal vasi zenészekből álló zenekar olyan előadók között bizonyíthat, mint a Sugarloaf vagy Kocsis Tibor.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.
197 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében novemberben
Novemberben 197 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.