Fürdőszobás kórtermek, mágneskártyás beléptetés, saját ápolói gárda, betegmenedzser: ez csak a fontos embereknek jár két állami VIP kórházrészlegen
A Népszava megpróbált utánajárni az Észak-pesti Centrumkórház-Honvédkórház, valamint az Észak-budai Szent János Centrumkórház kiemelt egészségügyi ellátásainak: a jogosultak köréről, a szolgáltatást igénybe vevőkről, a lehetőségekről, valamint a költségekről is érdeklődtek a Belügyminisztériumnál, az Országos Kórházi Főigazgatóságnál, valamint a Honvédkórháznál, azonban kérdéseikre nem érkezett válasz.
A lap információi szerint a Honvédkórház különleges betegei kizárólag a VIP-részlegen foglalkoztatott ápolók kezei között gyógyulhatnak, a gyógyításban közreműködőkre szigorú titoktartási szabályok vonatkoznak, külön személyes asszisztens, úgynevezett „betegmenedzser” gondoskodik arról, hogy az érintett betegek a lehető leggyorsabban megkapják a szükséges ellátást.
A részlegen a különleges páciensek testőreit bár külön helyiségekben helyezik el, így is a betegek közvetlen közelében őrködhetnek azok személyes biztonsága felett.
A lap megkérdezte 15 európai ország egészségügyi minisztériumát, hogy náluk van-e VIP ellátás állami vezetőknek, de ahonnan konkrét, érdemi reakciót kaptak, az mind nemleges, azaz cáfolja, hogy a politikusoknak különleges kiszolgálás járna.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.