Futni mentem: maraton, mindörökké

Merthogy arról szól – miközben nevetünk (nem kínunkban!), meghatódunk (a csudába is!) –, igenis vannak az embernek álmai, vágyai, amiket, mielőtt búcsút int e földi világnak, szeretné, ha megvalósulhatnának. Az apa a bakancslistáján szereplő célkitűzéseit sorra-rendre kipipálta. Egy kivétellel. Ember tervez… Az utána maradók úgy döntenek: a még nem teljesült „penzumot” átvállalják. Helyette, érte – saját meg közös ügyként, egymásért, csak azért is megcsinálják!  

Fölülemelkednek önmagukon, megfogják egymás kezét, minden erejükkel kiharcolják: a boldogságot. Szép film a Futni mentem. Azon túl, hogy profi, fölskicceli – humorosan, aranyosan; meseszerűen, szentimentálisan –, hogy nemzedékek igenis képesek összekapaszkodni. Mindeközben többé, jobbá, nemesebbekké lesznek. 

A csodálatos Udvaros Dorottya a mozgósító anya, aki addig nem nyugszik, amíg három lányával együtt beteljesítik a néhai férj/apa búcsú-álmát: lefutják a maratont. Hátizsákjukban a megboldogult hamvaival. Morbid. Szívszaggató. De a végeredmény: valóra válik az édesapa (vég)óhaja. Szenzációs a szereplőgárda többi tagja is. Ezúttal csak a „földijeinket” említjük, a Weöres Sándor Színház két egykori kiválóságát: a lenyűgöző Trokán Pétert (háziorvos) meg a markáns Bányai Kelemen Barnát (az egyik lány párja). 

Vajon a mi be nem teljesülő álmainkat, „bakancslistás” céljainkat megvalósítják-e – valaha is – az utódaink?   

Szenkovits Péter  

Fotó: Facebook/Futni mentem