Futsal: hazai környezetben is nyerni tudott a Haladás és egy lépésre került a bajnoki címtől
FÉRFI FUTSAL NB I, BAJNOKI DÖNTŐ 2. MÉRKŐZÉS
HALADÁS VSE - MVFC BERETTYÓÚJFALU 5-2 (3-1)
Haladás: Alasztics - Kovács, Hajmási, Dróth, Vas Cserék: Homlok, Nagy, Horváth, Sipos, Dávid, Vatamaniuc-Bartha, Gerencsér, Henrique Diniz, Vidák
Edző: Juan Ramon Calvo Rodriguez
Berettyóújfalu: Mezei - Horváth, Nagy, Rábl, Szabó Cserék: Sándor - De Oliveira, Rézműves, Gál, Kártik, Sidnei, Takács, Da Silva, Yubero
Edző: Sergio Mullor Cabrera
Gólszerzők: Vas 5., Henrique Diniz 10., Vidák 10., Dróth 2 (22., 27.), ill. Kártik 20. Kovács 36. (öngól)
Egészen remek második félideji teljesítményének köszönhetően fordítani tudott és 6-3-as győzelmet aratott a Haladás VSE Berettyóújfaéuban a bajnoki döntő szombati első mérkőzésén. A zöld-fehérek ezúttal is valami hasonlóval szerettek volna kirukkolni, azzal a különbséggel, hogy már az első perctől fogva kontrollálják a találkozót.
Ennek szellemében is kezdett a Juanra-legénység, bár akkor tempóról nem lehetett beszélni, mint a három nappal ezelőtti összecsapáson. Helyzetek adódtak, - legnagyobb Dróth Zoltán előtt -, a hazaiak játszottak kezdeményezőbben a kilátogatók nagy örömére. Az 5. percben ez már gólban is megmutatkozott, miután Vas Ádám pazar találatával vezetéshez jutott a HVSE. A bekapott gól után igyekezett magára találni a vendég alakulat, próbálták fokozni a tempót, azonban Alasztics, valamint a védelem remekül állta a sarat. Sőt, a 10. percben előbb egy Henrique-szabadrúgás, majd egy labdaszerzést követően Vidák Balázs révén is betaláltak a szombathelyiek. Teljes tanácstalanság lett úrrá a hajdúságiakon, nem tudtak mit kezdeni a labdával, ehhez azonban kellett a házigazda nagyon agilis és fent kezdődő letámadása is. Sokáig úgy tűnt, hogy 3-0-ával ér véget a félidő, pár másodperccel a lefújás előtt azonban az előző találkozóhoz hasonlóan ezúttal is betalált Kártik Zsombor, visszaadva ezzel a reményt a Berettyónak.
Ez viszont nem tartott sokáig, a fordulás ugyanis Szabó helyzete kimaradt, Dróthé viszont nem, a Haladás klasszisa szintén szépségdíjas találattal iratkozott fel a góllövők közé. A vendégek szépítésért küzdöttek, a vasiak pedig a mérkőzés lezárásáért, az ötödik találatért. Sergio Mullor Cabrera együttese meglehetősen kapkodósra vette a figurát, sok volt a hiba, a pontatlanság a játékukban, Dróth Zoltánék viszont okosan, takitkusan játszva őrizték előnyüket. Már viszonylag hamar átállt öt a négy elleni játékra a Berettyóújfalu, de ebbe is belehibáztak, Dróth pedig kegyetlenül büntetett, ezzel pedig már 5-1-re vezetett a Haladás. A 36.percben aztán Kovács ért bele szerencsétlenül egy centerezésbe, miközben menteni próbált a mögötte érkező berettyói játékos elől, de még így is háromgólos volt a szombathelyi előny. A vendégek minden mindegy alapon támadtak, nagyon kinyíltak, a hazaiak előtt pedig komoly lehetőségek adódtak az újabb gól megszerzésére: Nagy Kevin kapufát lőtt, de Vidák is igencsak közel járt a duplázáshoz. Újabb gól már nem született a találkozón, a Haladás VSE 5-2 arányban diadalmaskodott, ami azt jelenti, hogy amennyiben nyerni tud Berettyóújfaluban a szombaton 16 órakor kezdődő harmadik mérkőzésen, története első bajnoki címét ünnepelheti.
Fotó: Nagy Jácint
Malomsoki Cintia
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.