Gál József könyvet ír Szombathely hegedűvirtuózáról

Dr. Gál József seregnyi anyagot gyűjtött össze Koncz Jánosról. Ám bízik abban, hogy föllelhetők még további információk, melyek árnyalhatják a géniuszról kirajzolódó képet. Örömmel venné, ha az újabb adalékokat megosztanák vele, hogy kötete még átfogóbb lehessen.

Koncz Jánost csodagyerekként tartották számon, ugyanis már négyévesen – amikor aprócska hegedűjével a zongora alá bújt, mikor Irén nővére gyakorolt – a nehéz etűdöket ügyesen leutánozta, utána „cincogta”.

Kilencéves, amikor nagyközönség elé áll az 1903-as zeneiskolai vizsgán. A Szombathelyi Friss Újság ekként számol be erről: „Bámulatosan játszik! Ez a kisfiú valósággal zseni!”. A Vasvármegye arról is ír, hogy „játékát hosszú tapssal és bonbonniére-rel honorálták”. 1905-ben már a Zeneegylet vonósnégyesének egyik tagjaként lép pódiumra. Ekkortájt jegyzik le azt is, hogy „a közeljövő egyik legnagyobb hegedűművészét fogja ünnepelni Koncz személyében a világvárosok zeneszerető közönsége. A vizsgakoncert fénypontja ezúttal is Koncz Jani volt”. 1906: növendékhangversenyen utoljára hallhatja a szombathelyi közönség. Jóllehet a következő esztendőben is föllép szülőhelyén, de ekkor már, mint fővárosi lakos. Idézet a Vasvármegye méltatásából: „Bámulva hallgattuk a tehetség és tudás ilyen fokú megnyilvánulását egy gyermekben”. Ezüst babérkoszorút kap a Zeneegylet vezetőitől. 1909-ben – tizenöt évesen! – veszik fel a Zeneakadémiára. 

1912-ben, tizennyolc évesen jön ismét haza koncertezni. Vasvármegye-i summázat: „Semmi csodagyerek. Férfias energia.” 1915: „Koncz Janiból most már egészen János lett: érett, kész művész, akit városunk büszkélkedéssel vallhat magáénak”. 1921: „Csillogtatta tökéletes technikáját, s adta tanújelét kész, elmélyedt művészetének”.

Itáliában telepedik le s ott él úgy fél évtizedig. Bologna, Firenze, Genova, Milano, Róma ünnepli. Pályafutásának csúcsa: 1926. augusztus 29., a Salzburgi Ünnepi Játékok. Mozart G-dúr hegedűversenyét játssza. A Bécsi Filharmonikusokat Bruno Walter (1876-1962), korszakos karmester dirigálja. A Wiener Journal lelkendezik: „Koncz János puha, gyöngyházfényű tónussal játszik, mely valósággal elbűvölő”. A Vasvármegye helyszíni beszámolója szerint: „Nem engedték le a pódiumról a művészt. A karmester a közönség előtt gratulált Koncz Jánosnak”. 

Fellépések sorozata következik Budapesten és honi vidéki nagyvárosokban. Sajtóvisszhangok: „Országszerte a legszívesebben hallgatott hegedűsök közé tartozik”. „Olyan művész, akinek nagyszerű technikai tudása, megvesztegetően lírai tónusa, előadása eredetisége és szellemessége oly csodás harmóniába olvad össze, mint nála, bizonyára nincs”. „Amikor ő játszik, senki sem tud ellentmondásra, analízisre gondolni, hanem halálosan élvezi azt, amit kap”. A Hír című lapból: „A kivételesen nagy előadóművészek ritka galériájába tartozik, aki méltán reprezentálja a magyar géniuszok inspirációját és teremtőerejét”. 

1932. januári, szombathelyi koncertjét a rádió is közvetítette – volna. Ám tífusz támadta meg szervezetét. S bár még fölépült, 1933-ban és ’34-ben is „szuggesztív, átfogó erejű” koncertet adott itthon, 1936 őszén rosszabbodott az állapota, majd rövid időre újra erőre kapott. A következő esztendőre negyven olaszországi és tizenöt németországi koncertre kötött szerződést. Karácsony táján ismét rosszul lett. Életének 43. évében, 1937. január 16-án halt meg Budapesten. A Farkasréti temetőben, a főváros által adományozott díszsírhelyre temették. Elhanyagolt sírjából 1986-ban exhumálták. Feleségével, Keömley Bianka énekesnővel közös sírban nyugszanak a Jáki úti temetőben. Mellszobra – Schaár Erzsébet alkotása – a zeneiskola aulájában látható. 
                                                                         

Szenkovits Péter