km/óra
  2024.09.15., vasárnap  •  Enikő, Melitta napja
Gondolatban is, mindig együtt vagyunk – Augusztus 20-i megemlékezés Szentkirályon

Gondolatban is, mindig együtt vagyunk – Augusztus 20-i megemlékezés Szentkirályon

A szentkirályi városrészen is méltóképp megünnepelték augusztus 20-án államalapításunk és Szent István király emlékét. Beszédében Tóth Kálmán, a körzet képviselője kiemelte a szentkirályi közösség összetartó erejét és a nemzeti hagyományok fontosságát.

Ahogy az lenni szokott, a városi ünnepség mellett a szentkirályi városrészen is méltóképp megünnepelték augusztus 20-án államalapításunk és Szent István király emlékét. Az ünnepi szentmise és a kenyérszegés után hagyomány szerint a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör népdal- és nótaköre adta elő a Himnuszt a Szent István király Plébánia udvarán.

Az ünnepségen tiszteletét tette dr. László Győző alpolgármester és a Szombathelyi Diákönkormányzat is. Beszédet mondott Tóth Kálmán, a körzet képviselője, amelyben kiemelte közösségük összetartó erejét és a nemzeti hagyományok fontosságát, hiszen ez városrészük legfontosabb ünnepe. Felidézte I. István szellemiségét, hogy milyen rögös út vezetett idág, hogy ma nemzeti és hivatalos állami ünnepünk is augusztus 20.

„Vannak olyan települések a történelmi Magyarországon, amelyek kiemelten foglalkoznak első királyunk örökségének ápolásával. Ezek közé tartozik városrészünk is, ahol soha nem mulasztjuk el augusztus 20-át megtartani és velünk együtt ünnepelnek barátaink is az anyaországban és az elcsatolt területeken, Felvidéken, Erdélyben, minden olyan faluban és városban, amelyek nevében szerepel István király neve. Ezért velük, gondolatban is, mindig együtt vagyunk” – mondta.

A beszéd után meghallgathattuk a nótakör előadásában az Ungnak és Tiszának Sebes a járása, valamint az Él a magyar mindörökké dalokat, Bujtás Ervin pedig Oláh Ibolya Magyarország és Máté Péter Hazám című slágerét énekelte el egy szál gitárral.

Az ünnepség végén koszorúkat helyezett el államalapító Szent István király szobránál Szombathely Megyei Jogú Város képviseletében dr. László Győző alpolgármester és Tóth Kálmán, a déli városrész képviselője, a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör nevében Hegedűs Éva elnök és Szilvágyi Sándor, a Szent István király Plébánia egyházközsége nevében Zsugonics Tamás elnök és Sebestyén József, a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgárőrség nevében Pankotai József elnök, a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Sportegyesület képviseletében Dragovics Jenő és Takács Piroska, a városi diákönkormányzat képviseletében pedig Pataki Gergely diákpolgármester, Kalmár Flóra és Porpáczy Marcell diákkalpolgármesterek, valamint Alacsony Ákos jegyző.

CzB

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Iskolajárat megy mától a Déli városrészről
A mai naptól iskolajárat közlekedik a 21-es járat előtt 5 perccel, 6:38-kor a Sport térről, írja közösségi oldalán a Blaguss Agora Hungary.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Hatalmas tűz pusztított Csönge térségében, éjfélre a lángokat sikerült megfékezni (frissítve)
Tegnap éjfélre sikerült megfékezni a lángokat Csönge térségében, több száz tűzoltó és önkéntes segédkezett az oltási és mentési munkálatokban. Az oltást a feltámadó szél is nehezítette. A lángok a közeli fenyőerdőt is elérték, a tűzzel érintett terület nagysága estére elérte a kétszázötven hektárt.
Óriási tűz pusztít a Kemenesalján - videókkal, fotókkal
Hatalmas területen, mintegy 250 hektáron tombol a tűz csütörtök délelőtt óta Vönöck-Kenyeri-Csönge térségében. A legmagasabb fokú, 5-ös riasztással, nagy erőkkel a helyszínen dolgozó tűzoltóknak több területet fel kellett adniuk, mert a lángok lakott részek felé közelítettek. Csönge határában egy sertéstelep került veszélybe, a hatalmas füst 50 kilométerről is látszik.
Itt az összefoglaló videó a brutális csöngei tűzvészről
A hatalmas, Kenyeri-Vönöck-Csönge térségében pusztító tűzben két nap alatt közel 250 hektár égett le, a károk összesítésée csak ezután kezdődhet meg. Az utómunkákon jelenleg is több tűzoltó egység dolgozik. A 112Press.hu készített drónos összefoglaló videót a példátlan tűzvészről.
legfrissebbek
Horváth Zoltán Emléktorna: harmadik lett a Falco
A harmadik helyért játszhatott a Falco kosárcsapata a Horváth Zoltán emléktornán, miután pénteken hosszabbításban kikapott a német Rasta Vechta együttesétől.
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet a hét elejéhez képest – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
Aki teheti, ne induljon útnak Vas megyében az erős szél miatt!
Szombaton délben ülésezett a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság operatív munkacsoportja Szombathelyen a Megyeházán, derül ki abból a videóból, amit a Vas Vármegyei Kormányhivatal közösségi oldalára töltöttek fel. Ebben azt kérik, hogy ma késő délutántól, aki teheti, ne induljon útnak az erős szél miatt.
Edzőmérkőzéssel hangolódnak a pingvinek a bajnoki szezonra
A visszaszámlálás elkezdődött, a hétvégén Szombathelyen is elindul a 2024-25-ös jégkorong bajnoki szezon, olvasható a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub közleményében.
A bizonytalan előrejelzés nehezíti az árvíz elleni védekezési felkészülést
A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre. Mosonmagyaróvár védelmében a Lajta-szükségtározó megnyitását is előkészítik szakembereink. Az Országos Műszaki Irányító Törzs mai ülésére a társszervek képviselői is meghívást kaptak, hogy egyeztessenek a vízüggyel, hogy ha szükség lesz rá, hogyan tudnak segíteni az árvízvédelmi munkában, áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében.