Gyermekpornográfia gyanúja miatt letartóztattak egy veszprémi férfit
Orbán György közölte: a megalapozott gyanú szerint a férfi 2010 októberétől mintegy hét éven át szexuális cselekményeket végzett két, a rokonságába tartozó, akkor még tizenkét év alatti kislánnyal, 2020 elején pedig a nevelése alatt álló kisfiával.
Az ezekről a cselekményekről készített fénykép- és videófelvételeit külső adathordozón tárolta.
Az elkövető megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy -szintén külső adathordozón - több mint 73 ezer gyermekpornográf felvételt tárolt, amelyek között voltak tizenkét év alatti és idősebb gyerekekről készült képek is.
A gyanúsított letartóztatását a Veszprémi Járásbíróság egy hónapra elrendelte. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az nem végleges - olvasható a közleményben. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.