„Teremtő erő volt. Mindig az értékek embere” – Gyertyagyújtással emlékeznek dr. Gonda Györgyre Szombathelyen
Dr. Gonda György több mint húsz évig (1957-től 1978-ig) volt a Vas Megyei Tanács elnöke. Az ő tevékenységéhez fűződik – többek között – a Képtár, a Bartók Terem, a Savaria Szimfonikus Zenekar, a Bartók Fesztivál, a Berzsenyi Könyvtár, az AGORA Művelődési- és Sportház, a MOP-ház és a Csónakázótó létrehozása, megvalósulása.
Emlékezetes, hogy tavaly, születésének századik évfordulóján – Benke Éva Radnóti-díjas tanárnő kezdeményezésére – termet neveztek el róla a Képtárban. Az akkori ünnepségen ekként méltatta a néhai politikust dr. Nemény András polgármester:
„Az igazi államférfi leginkább olyan, akinek a hatása a saját korán túl nyúlik. Ő ilyen ember volt. Úgy gondolkodott, hogy a jövőt az unokáinktól kaptuk kölcsönbe, és vigyáznunk kell rá. Hogy ők tovább tudják adni. Teremtő erő volt. Mindig az értékek embere – mai szemmel nézve is.”
Leányától, dr. Gonda Andreától tudjuk, hogy
„terveihez remek érzékkel találta meg a témában felkészült és alkalmas szakembereket, hiszen ezeket az eredményeket nem egyedül, hanem széleskörű csapatmunkával érte el. Nemcsak a saját gondolatait gondozta nagy hévvel, de nyitott volt és melléállt bármilyen jó ötletnek.”
Benke Éva, aki kezdeményezője a György-napi gyertyagyújtásnak is, vallja:
„Az érdem időtlen. Jelen idejűvé az emlékezés teszi. Hogy erre képesek és méltók vagyunk, bizonyítani kell.”
A György-napi gyertyagyújtásra április 24-én, szerdán 11.45-re várják dr. Gonda György tisztelőit a Jáki úti temető főbejáratánál.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.