Gyurácz József: „A tanítványaimra vagyok a legbüszkébb”

– Mi vonzotta a természethez kötődő pályára?

– Gyerekkorom óta érdekelt a természet, már 10-12 éves koromban madarakat figyeltem meg szülőhelyemen, Bükön. Az ottani általános iskola elvégzése után a soproni Roth Gyula Erdészeti Szakközépiskolába kerültem. Akkoriban az erdészeti egyetemen már megalakult a madártani egyesület helyi csoportja Kárpáti László vezetésével. Középiskolásként magával ragadott az ott folyó pezsgő szakmai élet. Sok izgalmas programot szerveztek, például madárgyűrűzést, ami még viszonylag új tevékenységnek számított. Rengeteg tapasztalatot és élményt szereztem.

– Mikor döntött úgy, hogy a pedagógus-hivatást választja?

– Nem úgy indult a pályám, hogy tanár leszek, inkább a természetközeli szakmák vonzottak. Az érdeklődést a pedagógusi munka iránt és a tehetségemet a szüleimtől örökölhettem. Édesapám a büki iskola igazgatójaként ment nyugdíjba, édesanyám tanító. Érettségi után a pécsi tanárképző főiskola biológia szakára nyertem felvételt, ahol inspiráló szakmai hátterem volt tanáromnak, Majer Józsefnek és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya megyei csoportjának köszönhetően. A tanulás mellett tudományos eszközökkel kezdhettem vizsgálni a madarakat és vonulásukat. Ebben az időszakban kezdődött a madárgyűrűző állomások szerveződése, magam is ezzel foglalkoztam, kezdetben a sumonyi madárkutató állomáson. Miután visszakerültem Vas megyébe, az itteni csoportban folytattam a tevékenységemet. Kollégáimmal elindítottuk a Tömördi Madárvártát 1998-ban, ami ma már nemzetközi jelentőségű kutatóhely.

– Miként tudja összeegyeztetni a pedagógusi és a kutatói tevékenységet?

– Ez a két terület nem választható el egymástól. A saját felfedezés öröme, élménye, a terepi tapasztalat előre visz. Különösen a felsőoktatásban dolgozó pedagógusok számára fontos, hogy ne csak a könyvben leírt dolgokat közvetítsék a hallgatók felé.

– Miért éppen a madarak voltak legvonzóbbak az ön számára?

– Szerintem a madarak a legszebb, legváltozatosabb élőlények. Őket lehet legközvetlenebbül, viszonylag könnyen megfigyelni saját környezetükben, nagy fajgazdagságban. Egy fészekodú elkészítéséhez és kihelyezéséhez nem kell sok pénz, se speciális szakértelem, mégis olyan helyzetet tudunk teremteni, hogy saját közegében figyelhetjük meg egy élőlény teljes fejlődési ciklusát, miközben a madárnak is segítünk. Ez más állatok esetében nehezebben oldható meg. A természetet értenünk kell, és a madarak szerepét, kapcsolatát, emberhez való viszonyát könnyedén megtapasztalhatjuk.

– Mire a legbüszkébb az elért eredményei közül?

– Legbüszkébb a tanítványaimra vagyok, akik a közoktatásban, tudományos területen vagy a gyakorlati természetvédelemben dolgoznak. A madárvonulás-kutatás volt az, ami engem mindig érdekelt. E területen Csörgő Tibortól, az ELTE tanárától, volt témavezetőmtől kaptam sok segítséget. Izgalmas, hogy az Afrikában telelő madarak révén egy nagy léptékű jelenség vizsgálatára van mód. 1997-ben Haraszthy László felkérésére elindítottam a gyurgyalagvédelmi programot, ami sikeres volt, hiszen számos olyan felmérési módszert, védelmi megoldást dolgoztunk ki, amit az országban már számos helyen alkalmaznak.

– Mit tudunk tenni mi, átlagemberek a madarak védelme érdekében a mindennapokban?

– Fontosnak tartom, hogy a természet működését, veszélyeztetettségét megértessük az emberekkel, rábírjuk őket arra, hogy odafigyeljenek a környezetükben élő lényekre. A bálnákon nem tudunk közvetlenül segíteni, hiszen távol vannak tőlünk, de a saját kertünkben gondoskodhatunk a növényekről, állatokról. A területtulajdonosok már azzal sokat tehetnek, ha nem a költési időszakban vágják ki a bokorsorokat például a mezei dűlőutak mellől, így nem pusztítják el a fészekaljakat. Ezt a munkát októbertől márciusig végezhetik el, amikor a legkevesebb kárt okozzák a cserjésben fészkelő madarak számára.

– Mi a véleménye arról, hogy a természettudományos tantárgyak alacsony óraszámban vannak jelen a közoktatásban, és összevonások is várhatók?

– Nem jó most a természettudományos tanárképzés helyzete, ezen változtatni kellene. Kevés a természetismereti tanóra, és nem ideálisak a kezdő tanárok bérezési viszonyai sem. A természettudományos érdeklődésű középiskolások inkább választják a műszaki, orvosi vagy agrárterületet magasabb ösztöndíjakért, bérért.

– Hogyan fogadta a Pro Natura díjat?

– Örömmel és meglepetéssel. Mindenképpen pozitív visszajelzésnek értékelem. Ezek az elismerések arra is jók, hogy most beszélgethetünk ezekről a fontos témákról. A díjat a Vas megyei madarászok is sajátjuknak tekinthetik, hiszen szakmai munkámat közöttük, velük végzem 1988 óta.

Lejegyezte: Krizsán Zsuzsanna

Fotó: ELTE SEK