Háborúról, popzenéről és John Lennonról énekel a Blahalouisiana
A Nem hittek Lennonnak című dalt a kiábrándultság egy összetett, de nagyon is konkrét formája ihlette.
„A dal középpontjában egy konfliktus áll, a háború és a popzene mostoha kapcsolata. Közeli rokonaink, a csimpánzok is háborúznak időnként, az emberiség történelme pedig háborúk története. Ebben pedig – bármilyen szomorú is – nincs semmi új, és úgy tűnik, nem is lesz változás” – árulta el Szajkó András, a zenekar gitárosa, a dal szövegének írója.
A popzene csak a huszadik század derekán született, így az első háborúellenes slágerszövegek, a legidősebb, békére hívó popdalok is körülbelül hatvanévesek lehetnek.
„Mai szemmel irigylésre méltó a hippimozgalmak lelkesedése és optimizmusa, amivel, ha csak a könnyűzene szintjén is, de szembeszegültek az értelmetlen pusztítással. Még ilyen távolról is szinte érezni, hogy mi lehetett akkor a levegőben: az a naiv hit, hogy egy jól sikerült dal, ha csak egy fikarcnyit is, de hatással lehet a világ folyásra. Ahogy teltek az évek és az évtizedek, úgy született egyre több háborúellenes dal, de velük együtt újabb háborúk is, és úgy tűnt el lassan a lelkesedés és az optimizmus. Mára már egyértelmű, hogy még a békéről szóló legszebb dalok sem nyomnak sokat a latban, a történelem továbbra is háborúk története, bármilyen elszomorító is ezt megénekelni” – fogalmazott Szajkó András.
Fotó: sinco
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.