Hámori Luca: „Kiadtam magamból a maximumot”

– Első magyar női ökölvívóként szerepelhettél olimpiai játékokon, ahol ráadásul mérkőzéseket nyertél nem akármilyen ellenfelekkel szemben, végül pedig az ötödik, pontszerző helyen végeztél. Leülepedtek már valamelyest benned ezek az események?

–  Azt kell mondjam, nem igazán. Kell még idő, hogy minden a helyére kerüljön és valójában felfogjam, hogy mit is értem el, mit is értünk el a csapatommal. Hiába ért véget az olimpia, nagyon sok interjúnk, médiamegkeresésünk volt. Ez természetesen óriási megtiszteltetés, büszkeség, de azért az igazi pihenés majd csak ezek után következik.

– Beszéljünk konkrétan Párizsról és a versenyről. Milyen állapotban érkeztél a francia fővárosba, hogyan építetted fel magad mérkőzésről mérkőzésre?

– A felkészülésem sajnos nem sikerült a legjobban, betegség, sérülés is hátráltatott, a helyszínen azonban már nagyon jól éreztem magam. Borzasztóan élveztem, hogy ott vagyok, és alig vártam, hogy jöjjön az első mérkőzés. Ezt meg is tudtam nyerni a 2019-es Európa Játékok bronzérmese, a brit Grainne Walsh ellen, utána pedig a negyedik kiemelt ausztrál Marissa Williamsonnal találkoztam. Az első összecsapásom hatalmas lendületet adott, amit tovább is tudtam vinni. Ennek újabb győzelem lett az eredménye. A legjobb nyolc között aztán következett az a bizonyos igencsak rendhagyó, a megszokottól eltérő mérkőzés. Őszintén mondhatom, hogy úgy álltam a találkozó elébe, hogy nem érdekelt, hogy ki áll velem szemben, szerettem volna mindent otthagyni a ringben, a maximumot kiadni magamból, és példát mutatni küzdésből. Ez úgy érzem, hogy annak ellenére is sikerült, hogy nem az én kezemet emelték a meccs végén a magasba.

– Ha már példamutatás: Egy ilyen szereplés, történelmi tett minden bizonnyal nagyon inspiráló lehet a fiatal generáció számára.

– Nagyon bízom benne, és óriási öröm, boldogság lenne számomra, ha így lenne. Hihetetlenül örülnék neki, ha minél több gyermek, kamasz kapna kedvet az ökölvíváshoz, és ki is tudnának teljesedni ebben a sportágban.

– Ebben annak is nagy szerepe lehet, hogy magának a sportágnak milyen jövője lesz.

– Valóban. Azt nem mondanám most, hogy túlságosan rózsás a helyzet, de azért négy év alatt, Los Angelesig még sok minden változhat. Bízom benne, hogy kiegyenesednek a dolgok, és 2028-ban is láthatunk majd ökölvívást az olimpián.

– Egy picit vissza a későbbi győztes algériai Imane Khelif elleni mérkőzéshez. Kevés olyan találkozó volt, amit ekkora médiafelhajtás övezett. Ezt legalább annyira nehéz volt kezelni, mint sportszakmailag készülni, és beleállni a küzdelembe?

– Számomra ez nagyon új szituáció volt. Akarva akaratlanul is találkoztam a különböző social média felületeken megjelenő anyagokkal, cikkekkel. Így utólag már azt tudom mondani, hogy ha visszamehetnék az időben, egy dolgot biztosan másképp csinálnék: egy nappal korábban kapcsolnám ki a telefonomat, amit egyébként a találkozó előtti napon tettem meg.

– Magát az olimpia hangulatát, légkörét mennyire tudtad megélni? Milyen élményekkel tértél haza?

– Minden egyes Párizsban töltött perc fantasztikus volt, és az is, hogy olimpikonként el tudtam jutni ebbe a csodálatos városba. Rengeteg új embert ismerhettem meg, sok olyan közösségi tér volt, ahol nagyokat tudtunk beszélgetni, játszani, vagy televízión keresztül szurkolni honfitársainknak. Bizonyos ideig a családom is ott tudott lenni, ha volt idő, ki tudtunk menni például megnézni az Eiffel-tornyot, de az is életre szóló emlék marad, hogy az első mérkőzésemet a helyszínen nézték meg, és ott szurkoltak nekem. A második találkozómon ugyan már nem tudtak ott lenni, de akárhányszor felpillantottam a nézőtérre, rendre nagyon sok magyar zászlót véltem felfedezni, ami szintén felemelő volt. Mindent összevetve csodálatos volt Párizsban magyarnak lenni.

– Az interjú elején említetted, hogy az igazi pihenés még csak most következik majd.

– Augusztus végén elutazunk nyaralni, ahonnan szeptember elején jövünk haza. Ez az időszak ténylegesen a feltöltődésé, a lelassulásé lesz, utána viszont már a következő feladatokra koncentrálok. Ami biztos, hogy év végén lesz egy országos bajnokság, de ahogy mondtam, nagyon szeretném, hogy 2028-ban egy újabb olimpiai részvétel lebeghetne a szemem előtt.

Malomsoki Cintia

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt