Hat szereplő szerzőt keres: kinek ez, kinek az vagyok

A WSSZ Márkus Emília termében annyi mindennel szembesítenek bennünket! A lét-formáinkkal való találkozás a teátrumban indul. Otthon meg a következő napokban „eljátszott szerepeinkben” szintén tükröződhet. Luigi Pirandello úgy fogalmaz, amit a különleges, ezer-rétegű, elsőrangú előadás is sugall: „Mindegyikünk azt hiszi, hogy csak egy énünk van, pedig ez nem igaz, mert annyi énünk van, ahány formája bennünk a létezésnek lehetséges; kinek ez vagyok, kinek az. Mindenkinek egészen másvalaki. Közben mégis azzal áltatjuk magunkat, hogy mindenkinek mindig ugyanazok vagyunk, mindig, minden cselekedetünkben ugyanaz a valaki. De ez nem igaz!”

Színházi próbára „téved be” egy család. Tagjai arra kérik a teátrum igazgatóját és a társulatot, játsszák el – mutassák be – az ő életüket. Drámájukat. A maga valójában. Olyan szerzőtársakat/partnereket keresnek, akik hűen, pontosan adják vissza a velük (bennük) történteket. Jóllehet ők saját maguk a „szerzők”. Hiszen, az ember a maga életútjának az alkotója/komponistája. (Ez, persze, csak részben igaz.) S hogy teátrumban mennyire adható vissza a konfliktussorozat (jó: olykor a boldogság), kérdés. Újra Pirandellót idézve: „Színházban vagyunk! Itt minden igaz, de csak bizonyos fokig.” A család feje(?), az apa így szól az igazgatóhoz: „Nagyon is jól játsszák a szerepeinket. De higgye el, ez valami egészen más. Ugyanaz akar lenni, és mégis egészen más!” 

A nézőnek mi mindenen kell törnie a fejét! Kívül meg belül is lenni; nem akármilyen feladvány. A rendező Kondákor Ajsa Panka (e.h. – egyetemi hallgató) alaposan megdolgoztatja a színészeket, akik többrétegű jelentést képviselnek. Mozgásban. Gesztusban. Hallgatásban. Megkövülten. Bravúros alakításoknak lehetünk a rögzítői. Mindenki – Csonka Szilvia, Gyulai-Zékány István, Domokos Zsolt, Bálint Éva, Mari Dorottya, Sipos László Márk, Tarjányi Liza (e.h.) – példa arra (is): képesek feszegetni a határaikat. S ha ők igen, akkor mi, nézők miért ne próbálnánk nyitni a szokatlannak tűnő kérdésfelvetések, válaszvariációk felé? Hogy újra pislákoljon valamiféle lét-cél (bármi/bárhogyan történt korábban), amiért újra érdemes elindulni, poroszkálni e földgolyón! Szerb Antal (1901–1945; író, irodalomtörténész) ekként fogalmaz a Pirandello-mű kapcsán: „Százezer személyiségünk van, aszerint, amint százezren látnak bennünket, mindenkiben más kép él rólunk és az egyik éppoly valóságos, mint a másik – vagy egyik sem az.” Persze, hazugok/hiteltelenek semelyik „változatunkban” se legyünk!

Pirandello-darab a WSSZ-ben: színpadi fejtörő Fotó: Mészáros Zsolt/WSSz

Szenkovits Péter