Havat hozhat puttonyában a Mikulás
Már szerdán és csütörtökön hidegebb légtömegek áramlanak fölénk, így ezeken a napokon is láthatunk a magasabban fekvő területeken hópelyheket, de kiterjedtebb csapadék és vele együtt helyenként havazás pénteken, éppen Mikulás napján érkezik majd.
Hóra, havas esőre legnagyobb eséllyel északkeleten, északon, elsősorban a hegyekben számíthatunk majd, de legfeljebb néhány centi friss hó hullhat. Máshol viszont hótaposó csizmák helyett csak az esernyőkre lesz szükség.
Ha valaki egy kis hógolyózásra vagy csúszkálásra vágyik a hétvégén, az Északi-középhegységgel nem nagyon lőhet mellé - írja az Időkép.
Fotó: Pixabay
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.