Helikopter-balesetben életét veszítette az NBA legendás kosarasa, Kobe Bryant
A baleset a Los Angeles belvárosától mintegy 45 kilométernyire északnyugatra fekvő kaliforniai Calabasas felett történt, ahol Bryant a magángépével repült. A tragikus esetről először a TMZ portál számolt be: Kobe Bryant privát gépe öt emberrel a fedélzeten zuhant le, a kiérkező mentők nem találtak túlélőket. A későbbi híradásokban pontosították az áldozatok számát: a The New York Times című amerikai lap értesülései szerint a helikopteren volt Bryant 13 éves lánya, Gianna, az ő egyik csapattársa és egy szülő. Vasárnap este Alex Villanueva, Los Angeles megye seriffje a Twitteren közölte: a korábbi információkkal ellentétben nem öten, hanem kilencen voltak a lezuhant és kiégett helikopteren, a pilóta és nyolc utas. A tragédiának nincs túlélője - tette hozzá.
A hírportál azt írta, hogy a játékos felesége nem utazott a gépen, amely Bryant kosárlabda-akadémiájára, a Mamba Academyre tartott edzésre. Szemtanúk szerint a hegyoldalnak ütköző gépnek még a levegőben furcsa hangja volt, majd lezuhant.
A baleset okát és körülményeit az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) vizsgálja. Az FAA egyelőre csak annyit közölt, hogy a lezuhant helikopter Sikorsky S76-os típusú volt. A Los Angeles Times című lap riportere, Richard Winton arra emlékeztetett, hogy a tragédia idején a környező hegyeket köd borította.
A philadelphiai születésű legendás NBA-játékos 41 éves volt, négy gyermek édesapja. Az aktív sporttól 2016-ban vonult vissza, 1996-tól húsz esztendőn keresztül a Los Angeles Lakers kosarasa volt, s a csapattal ötször (2000, 2001, 2002, 2009, 2010) nyerte meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligát (NBA). Kétszer (2009, 2010) a döntő legjobb játékosának is megválasztották, 2008-ban ő lett a bajnokság legjobbja, míg 18 alkalommal vett részt az All Star-gálán. Az amerikai válogatottal 2008-ban Pekingben, majd 2012-ben Londonban is olimpiai bajnok lett. A Lakers visszavonultatta mindkét mezét, amiben játszott (a 8-at és 24-et) - ezt rajta kívül senki érdemelte ki a klub története során. 2018-ban Oscar-díjat nyert a Dear Basketball (Kedves kosárlabda!) című animációs filmjéért.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.