Hétvégén lesz a kőszegi Orsolya-napi vásár
A járványveszélyre való tekintettel idén nem szerveznek a Civil Ízek utcájában főzőversenyt és nem tartják meg az Alpokalja ízei című vetélkedőt sem.
A helyi kézművesek a vár külső udvarán, míg a vendég vásározók a Jurisics téren és a Fő téren kínálhatják portékáikat mindkét nap délelőtt tíz és este hat óra között, délutánonként a Jurisics téren Peltzer Géza és Vlasits György harmonikaművészek szórakoztatják a látogatókat, a Hősök tornyából pedig időnként a Kőszegi Rezesek lesznek hallhatók.
A szervezők felhívták a látogatók figyelmét a koronavírus elleni fokozott védekezésre, a kötelező távolságtartásra, a maszk viselésére és a megfelelő higiénia betartására. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.