„Hihetetlenül büszke vagyok a csapatra”

– Pénteken, a Szolnok elleni elődöntő napján ünnepelted a születésnapodat. Valami hasonlóan szép ajándékot képzeltél el?

– Az az igazság, hogy szinte teljes mértékben a mérkőzés járt a fejemben, arra koncentráltam, hiszen roppant fontos találkozóról volt szó. Természetesen, eljátszottam a gondolattal, hogy milyen szép egybeesés lenne, ha bejutnánk a döntőbe, és megküzdhetnénk vasárnap a trófeáért. Amikor megérkeztünk a győztes elődöntő után Budapestről, rendkívül boldog voltam, hogy végül így is alakult a nap. 

– Milyen gondolatok fogalmazódtak meg benned, illetve a csapatban a nyolcas döntő előtt? A tavalyi évben a vírushelyzet miatt törölték a Magyar Kupát. Ez a plusz egy év extra motivációt jelentett?

– Mindenképpen. Az egész csapat nagyon elszántan utazott Budapestre. Ez több dolog miatt is így volt. Egyrészt nagyon szerettünk volna hetedik alkalom után végre győzelmet ünnepelni, és a klub története során először elhódítani a trófeát, másrészt pedig az elmúlt időszak nehézségei után az volt a célunk, hogy egy kis örömet szerezzünk a szurkolóinknak, valamint a városnak is. Külön szeretnék köszönetet mondani Szombathelynek, hiszen óriási szerepe van abban, hogy mi idáig eljuthattunk, és hogy ilyen minőségi körülmények között tudunk készülni nap mint nap.

– Az egész öt nap során az látszott az együttesen, hogy nagyon akarja ezt a sikert, és hisz abban, hogy megnyerheti a sorozatot. Hogyan sikerült kialakítani bennünk ezt a hitet és szemléletet?

– Amikor az alapszakasz lezárulta után először találkoztunk a srácokkal, és elkezdtünk készülni erre a tornára, az volt az első, amit mondtam nekik, hogy csakis egyetlen céllal utazhatunk Budapestre, ami pedig nem más, mint hogy hazahozzuk a kupát. Ehhez az kellett, hogy mindenki higgyen a másikban, küzdjünk egymásért, és persze az, hogy lépésről lépésre haladjunk.

– Három különböző ellenféllel szemben kellett rendkívül magas szinten kosárlabdázni. Mennyire tért el a csapatok játékstílusa, mennyire volt erre nehéz felkészülni?

– Először is, egy ilyen torna mindig speciális, hiszen itt nincs lehetőség kijavítani, ha kikapsz, vége a sorozatnak számodra. Mentálisan, valamint taktikailag is próbáltunk maximálisan felkészülni a csapatokból. Fejben nagyon erősnek kellett lennünk, százszázalékos koncentrációra volt szükség. A legjobb négy közé jutásért a Péccsel játszottunk. Mindenki úgy gondolta, és úgy is könyvelte el a dolgokat, hogy a Falco egyértelmű esélyese a mérkőzésnek, ebbe a hibába pedig mi semmiképpen sem szerettünk volna beleesni. Szerencsére magabiztos győzelmet arattunk, az elődöntőben pedig a Szolnokkal találkoztunk. Ott alaposan ki kellett elemeznünk azokat a hibákat, amiket a két vesztes alapszakaszbeli mérkőzésen elkövettünk, ez sikerült is. A Debrecen elleni mérkőzésről is voltak kellemetlen tapasztalataink a bajnokságban, hiszen hiába vezettünk a szünetben, sajnos mégis vereség lett a találkozó vége. Azt gondolom, hogy ezeken a korábbi eseményeken felül tudtunk emelkedni, és tanultunk belőlük. Mindez pedig egyértelműen mutatja, hogy pszichésen is nagyon egyben volt a csapat. Emellett a másik kulcs az volt, hogy a kritikus pillanatokban mind támadásban, mind pedig védekezésben mindig volt valaki, aki egy-egy extra blokkal, extra kosárral át tudta lendíteni a csapatot a holtponton.

– A döntőben nyolc perc alatt mindössze 2 pontra volt képes a Debrecen, ami egyértelműen a védekezést dicséri.

– A Falco ebben az évben sokkal inkább támadó szellemű kosárlabdát játszik, mint az előző években, viszont azt is tudtuk, hogy kulcsfontosságú lesz, hogy hogyan teljesítünk hátul. Biztosak voltunk benne, hogy a védekezéssel nyerhetjük meg a Magyar Kupát, és ez végül így is lett. A Bajnokok Ligájában sokkal jobban védekeztünk, mint a hazai pontvadászatban, és hála Istennek, ezt az arcunkat tudtuk most mutatni, aminek a végén meglett a gyümölcse.

– Mi futott át rajtad, amikor vége lett a döntőnek, és kivel beszéltél utána először?

– Nagyon boldog voltam és elégedett. Hihetetlenül büszke vagyok a csapatra, ezek a fiúk nagyon-nagyon megérdemelték ezt a sikert, hiszen rengeteget dolgoztak érte. Elsőként természetesen a családommal beszéltem, nagyon szerettem volna velük megosztani mindazt, ami bennem volt. Nagyon nagy nyomás volt mindannyiunkon, és nagyon szerettük volna ezt az aranyérmet. A szurkolóink számára is nagyon nehéz volt az elmúlt időszak, hiszen nem lehettek ott velünk a mérkőzéseken, nem szurkolhattak nekünk személyesen, mégis végig éreztük, hogy ott vannak mögöttünk, ez pedig óriási erőt adott minden egyes találkozón. 

Malomsoki Cintia
Fotó: Girgász Péter/MKOSZ