Prof. dr. Széll Kálmán: "Hiszek a jóérzésű emberekben!"

– Köszönöm, jól vagyok! Most végre van időm olvasgatni a könyveket, amelyeket korábban azért vettem, hogy majd nyugdíjasként elütöm velük az időt. Eddig sokféle dolgom volt, viszont a bezártság más időbeosztásra késztet. Igaz, közben írok egy vitaindító cikket is az Orvosi Hetilapnak. Az embernek addig érdemes élni, amíg alkotni tud! A következő hónapban 94 éves leszek, de nem szeretek tétlenkedni.

– Hogyan tartja a kapcsolatot most a családjával, az ismerősökkel?

– Egyfelől telefonon, részben pedig az interneten keresztül, amihez jó darabig ellenérzésekkel közelítettem, de aztán beadtam a derekamat – aminek ebben a helyzetben nagyon örülök –, hiszen áthidalja a földrajzi távolságokat, összehozza az embereket – virtuálisan legalábbis. A három hónapos dédunokámmal személyesen csak egyszer találkoztam a születése óta, aztán jött a járvány. Azóta minden nap kapok képeket róla, így legalább láthatom a fejlődését, gyarapodását, ami nagyon fontos számomra.

– Naprakészen követi a koronavírus-járvánnyal összefüggő híreket? Most az intenzív ellátás a fókuszba került, aminek ön Szombathelyen az úttörője volt.

– Az egészségügyi dolgozókat próbára teszi ez helyzet. Sokra becsülöm a munkájukat, tudom, mennyi áldozatot hoznak. Jól emlékszem arra, hogy sokat kellett harcolni az osztály megalapításáért, a szakmai szemléletformálásért. Amikor a kanadai tanulmányutamról hazaérkeztem, elsőként a lélegeztetőgépek beszerzését szorgalmaztam. 1967-ben Nyugat- Dunántúlon mi kaptuk az első két ilyen berendezést. A korszerű gépek a koronavírus elleni harc élvonalában állnak most.

– Hitében erős, a vallását gyakorló emberként mit gondol a ma sok vonatkozásban érzékelhető bizonytalanságról?

– Ez nagyon foglalkoztat engem. Isten a Biblia szerint felhatalmazást adott arra, hogy az ember hajtsa uralma alá földet – csakhogy egyúttal ránk is bízta a természetet, és nem biztos, hogy mi jól sáfárkodunk azzal. Az az érzésem, hogy most fricskát kaptunk mindezért. Az emberiség nagyra tarja magát, mert jelentős technológiai eredményekkel büszkélkedhet, holott a mesterséges intelligencia, a robotok mindössze annyira okosak, amennyire mi ezt lehetővé tesszük. Egyre kevesebb termőföldet hagyunk, a fogyasztói társadalom a pazarlásra rendezkedett be – ez vétség a természet ellen. A járvány következményeit még nem tudjuk felmérni, de az biztos, hogy a világ nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt. Ezekben a hetekben, hónapokban az embereknek talán több idejük jut az elmélkedésre is.

– Ön bízik abban, hogy megváltozhat az emberek gondolkodása? Az életükben máshova kerülhetnek a sarokkövek, eltolódhatnak a hangsúlyok?

– Én már látok erre példát magam körül. Többen felismerték, hogy milyen esendőek vagyunk. Mert miről van szó? Egy fénymikroszkóppal nem is látható vírus az öntelt homo sapienst két vállra fekteti. Ez kétkedővé teszi azokat, akik eddig sérthetetlennek képzelték magukat. Kiderül, hogy a földi mennyország ígéretével kecsegtető anyagi biztonság nem ad halhatatlanságot! A tolerancia, a humanizmus, a szabadság szavak tartalma, ezek mértéke is átgondolásra vár most. Szerencsére azonban ez a helyzet sokakból a jót hozza ki. Ha igaz, hogy bajban ismerszik meg a barát, akkor én most ezt bőségesen tapasztalom. Meghat, hogy volt betegeim, de ismeretlenek is felajánlották a segítségüket, mindezt jó szívvel, minden haszon nélkül! Emlékeztet ez az egyetemi éveimre: fizikai munkát kellett végezni, hogy legyen pénz a létfenntartásra. Télen nem fűtöttem a szobámban; amíg tudtam, a könyvtárban tanultam, utána otthon a paplan alatt bújtam a könyveket. Akkor is mindig akadtak kedves emberek, akiktől kaptam ezt-azt. Én hiszem, hogy az emberek eredendően jók!

– A húsvét ezúttal rendhagyó lesz az önök számára is?

– A feleségem már főzheti a sonkát és a tojást, hiszen azoknak a beszerzésében is segítettek nekünk. Az ünnepre leginkább lélekben készülünk, mert most a templomi alkalmakon nem vehetünk részt. A húsvét szép, misztikummal teli ünnep; átélhetjük a tavaszi frissességet, a természet újjáéledését – a remény szimbóluma ez.