Hit, hivatás, szerelem: Házasság heti beszélgetés Csókay Andrással és feleségével

Elmondták, hogyan élték túl kisfiuk elvesztését, Csókay András hosszasan mesélt külföldi misszióiról és a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztó műtétéről, amire egy évig tartott a felkészülés. Erős hitéről is tanúságot tett, kiderült, hogy gyakran imái segítik a kreatív orvosi megoldások kitalálásában. Az előadást nagy érdeklődés kísérte, és az elhangzottal láthatóan nagy hatást gyakoroltak a hallgatóságra.

A szeretet köti össze a hívőket és a nem hívőket

Mi az, ami összeköt hívő és nem hívő embert? - tette fel a kérdést az előadás elején Csókay András, és rögtön meg is válaszolta azt: a szeretet. A szeretet, ami elköteleződést jelent. 

– Mi három hónap után, az Erzsébet-híd lábánál köteleződtünk el egymásnak. Elhatároztuk, hogy közösen éljük le az életünket. 14 és 15 évesek voltunk ekkor – idézte fel kapcsolatuk kezdetét Csókay András. Bár volt olyan időszak, amikor nagy erőkkel dolgozott azon, hogy ezt az ígéretet felrúgja, a legnagyobb nehézségeket is túlélték, és ma is együtt vannak szeretetben, megértésben.
– A szeretet nem elsősorban érzelmi kérdés, hanem akarati, döntési tényező. Én 33 és 42 éves korom között gonosz voltam a feleségemmel, kicsapongó életet éltem. Ami végül térdre kényszerített, az a megbocsátás volt – mondta Csókay.

Hogy ez miként volt lehetséges?

– A kezdet kezdetén önzetlen szeretet kell. Ha ez nincs, 15 év múlva nem fognak tudni a párok túllépni a bajokon és megoldani a problémáikat. Amikor elindul egy közös élet, a felek annyira kell, hogy szeressék egymást, hogy ne csak önmagukat, de a másikat is boldoggá akarják tenni. Sokan mondogatták nekem akkoriban, hogy milyen nő az, aki hagyja magával ezt csinálni? Miért nem küldöm el? De én nem ezt éreztem. Szükségem volt a férjemre. Arra a férjre, akit fiatalon megismertem. Volt bennem elég csökönyösség, bátorság és ragaszkodás ahhoz, hogy megbocsássak, és megmaradjunk együtt, mint két puzzle-darab, ami kiegészíti egymást. El tudtam hinni, hogy megváltozik – mondja szelíd hangon Daniella.
Csókay András a tékozló fiú történetét idézte: tudni kell letérdelni, és szívből bocsánatot kérni. És kell a másik fél, aki szívből megbocsát.

Tragédia

Csókay András 47 éves volt, amikor megszületett a legkisebb fiuk, Marci. Mindenki nagyon várta őt, a  család szeme fénye volt. Egy otthoni összejövetel alkalmával megfulladva találtak rá az elhagyatott kerti medence húszcentis vizében. Tíz éves volt. Az előadóterem kivetítőjén megjelenik egy fotó: a sikertelen újraélesztést követően a kanapén fekszik a kisfiú élettelen teste, apja föléje borul, anyja és testvére összetörve ülnek körülötte. Megrendítő látvány.

– Február 2-án volt hat éve, hogy Marcit elvesztettük. Bíztam a csodában, és ez meg is történt. Nem úgy, hogy Marci feléledt, hanem úgy, hogy a szenvedés meghozta a teremtő energiát. A hitnek egy magasabb szintjén, megerősödve jött ki ebből a tragédiából a család. Még szerelmesebbek lettünk egymásba, és mi, akik 18 évesen elhagytuk a templomot, közelebb kerültünk a bennünk élő Istenhez. Marci halála után összeroppantam, másfél évig depressziós voltam, de akkor sem kételkedtem az Istenben. Daniella tartotta össze a családot, ő lett a nagyszülők vigasztalója, a gyerekeink támasza. A férfiak tudnak háborúzni, atombombát csinálni, de a nők erősebbek nálunk – meséli Csókay András.

Hogyan képes túlélni egy anya a gyermeke elvesztését?

– Mindenki romokban hevert. Kételkedtünk benne, hogy valaha még boldogok lehetünk. Szörnyű volt, fizikailag is nagyon rosszul voltam, de óriási kötelességtudat munkált bennem, és hittem, hogy Isten megmutatja a kiutat. A szülőknek fáklyának kell lenni, fel kell tudni dolgozni a bajokat, talpon kell maradni. Nem volt más választás. Élni kellett az életet, és az volt bennem, ha én nem csinálom, akkor ki? – halljuk Daniellától. – A seb életem végéig ott lesz a szívemen, de elfogadtam, hogy ez velünk megtörtént. Boldogok vagyunk nélküle, és mégis mindig vele...

Próbatételek

A házaspár 38 közös éve alatt volt jó néhány mozzanat, ami próbára tette őket. András gyerekkora óta orvosnak készült, mégsem mert jelentkezni az egyetemre, mert félt, hogy nem veszik fel. Mivel a matematika és a fizika jól ment neki, a műszaki egyetemre ment út-hídépítő mérnöknek, és el is végezte. 

– Ez nyolc-tíz év veszteséget okozott az életemben. Rájöttem, hogy nem ez az én hívásom, hanem az orvoslás. Odaálltam a feleségem elé, és közöltem, hogy orvos akarok lenni. Ő ezt elfogadta, és végig támogatott engem. Akkoriban miniszteri szinten kellett engedélyeztetni a másoddiplomát. A kérvényemre azt írtam: olyan munkát szeretnék végezni, amit fizetés nélkül is csinálnék. Zöld utat kaptam – idézi fel Csókay András. 26 évesek voltak akkor, volt már két gyermekük. Jócskán össze kellett húzni a nadrágszíjat, amíg András tanult, de nagyon boldogok voltak, amikor sikerült a diploma. 

A neves idegsebész egész eddigi pályafutását meghatározza a hite. Missziós kiküldetései során a rászorulókon való segítés volt a fő motiváló erő. 2016-ban Nigériában járt. Az ország északi részét a borzalmas keresztényüldözésekről hírhedtté vált szekta, a Boko Haram uralja. Családja féltette az életét, ő mégis útra kelt. 
 

– Egyszerre jártuk meg a mennyet és a poklot. A korszerűtlen műtőkben hatalmasra nőtt agydaganatokat operáltunk. Minden beavatkozás előtt imádkoztunk. Mindeközben nagy szükségem volt a feleségem háttértámogatására. Nem volt wifi, három hét alatt 250 ezer forintos sms-számlát csináltunk – Csókay András fotókkal is illusztrálta az áldatlan nigériai állapotokat. 
 

Rukaya és Rabeya

2017-ben missziós kiküldetést vállalt orvoscsapatával Bangladesben. Akkor találkoztak a fejüknél összenőtt sziámi ikerpár családjával. Senki a világon nem vállalta a szétválasztó műtétet, mert egy közös véna miatt bonyolult és kockázatos lett volna a beavatkozás. A magyar orvoscsoport számára nem volt kérdés, hogy meg kell próbálni.

– Egy mély, szinte transzállapotú ima közben kaptam a megoldást, hogy katéteres módszert kell alkalmaznunk – idézi fel Csókay András. 2018-ban maratoni műtéttel lezárták a vénát, a vér új utat talált magának, és a gyerekek, Rukaya és Rabeya jó állapotban élték túl az operációt. Egy év kemény előkészítő munka következett. 

– Rajzok, fényképek lepték el a lakásunkat, mindenütt 3D-modellek hevertek az agyról, annak érhálózatáról. Daniella akaratlanul is részese lett a felkészülésnek, és teljesen alárendelte magát neki. Már reggel 6 órakor a boncteremben gyakoroltam, és ő minden áldott nap hajnali 5-kor kelt, hogy közösen kávézzunk, és együtt tölthessünk egy kis időt. Végül sikerült a 26 órás szétválasztó műtét. A végén, már hullafáradtan, meghallgattam Marci fiam hangfelvételét, amikor a Mária Rádiónak tizedet imádkozott. Ez, és a százezrek háttérimája óriási erőt adott. Éreztem, hányan gondolnak ránk szeretettel a távolból. A szakmai tudás és a kreatív orvosi ötletek mellett ez volt a műtét harmadik alappillére. Még a hívő barátaim közül is sokan kinevettek emiatt, és én a lelki vívódásaimat a feleségemmel osztottam meg – mondja Csókay András. A rákészülés, a Dakkában töltött idő, az ikrek rehabilitációjának figyelemmel kísérése rengeteg időt vett el a családtól, az orvos szinte kizárólag a hivatásának élt nap mint nap. Daniella erről így vélekedik:

– Kölcsönadtuk ezt az időt neki, és visszavárjuk. Most, a Házasság Hetén egyik városból a másikba utazunk. Szombathelyre különösen szívesen jöttünk, hiszen itt született Marci fiunk. Fájdalmas és egyben felemelő újra végigjárni azokat a templomokat, cukrászdákat, tereket, ahol egykor vele is megfordultunk. Andrással pedig végre minőségi időt tölthetünk együtt. Ez egy igazi nászút, hosszú idő után az első lépés újra egymás felé. 
 

Krizsán Zsuzsanna

Fotók: Nagy Jácint@SF