Hivatalos személy elleni erőszak miatt emeltek vádat két szombathelyi rab ellen
A Szombathelyi Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a két férfival szemben, akik a vádirat szerint 2024 márciusában a szombathelyi börtönben ruházatátvizsgálás során intézkedésében akadályozták a körletfelügyelőt.
Mint közleményében írja a Vas Vármegyei Főügyészség: az egyik vádlott ellökte, a másik vádlott pedig társa elvezetésének megakadályozása érdekében átkarolta a körletfelügyelőt.
A járási ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottakkal szemben, akiknek büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni – közölték.
Fotó: Pixabay
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.