Testközelből a hajléktalanok élete – utcai szolgálaton jártunk Szombathelyen

Az utcai szociális munka célja az ellátatlan, de az intézményes ellátással szemben bizalmatlan, az utcán tartózkodó egyének, csoportok szociális és mentális segítése, elsősorban életmentés, megelőzés, integrálás céljából.

Ezen dolgozik fáradhatatlanul a FÉHE, együttműködve a rendőrséggel, a közterület-felügyelettel, a polgárőrséggel, a mentőszolgálattal, a Markusovszky kórházzal és a Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal, az ÁNTSZ-szel és a regionális diszpécser szolgálattal is.

Ahogy pedig minden évben, úgy idén is utcabejárásra hívták a sajtót, hogy felhívják a figyelmet a november 1-től április 30-ig tartó krízisidőszakra. Ilyenkor ugyanis az a legfontosabb, hogy a krízishelyzetbe került embereket minél nagyobb számban a hajléktalan ellátás rendszerébe tereljék akkor is, ha nem szeretnék igénybe venni a szolgáltatásokat.

A krízisautó

„Akarata ellenére senkit nem lehet az ellátásba vonni, viszont mindent megteszünk annak érdekében, hogy a közterületen alkalmi jelleggel tartózkodó hajléktalan embereket az ellátásba tereljük. A téli időszakban az esetleges kihűléses események megelőzése van fókuszban, az érintettek éjjeli menedékhelyre, szükség esetén kórházba szállítása” – tudtuk meg Németh Klára ügyvezető igazgatótól.

Hozzátette, a rendőrség, a mentőszolgálat és a kórház sürgősségi betegellátó részlegének rendelkezésére bocsátották azoknak a klienseinknek a névsorát, akik gondnokság alatt állnak, illetve a krízisidőszakban különösen veszélyben vannak, hiszen életkoruk, fizikai állapotuk miatt könnyebben bekövetkezhet fagyás miatti egészségkárosodás, esetleg halál.

„Szombathelyen jónak mondható a hajléktalan helyzet, mert kevesen vannak, akik nem veszik igénybe azokat a szolgáltatásokat, amiket a FÉHE biztosít. De amíg van olyan ember, aki segítségre szorul, addig a szociális munkások fáradhatatlanul dolgoznak. Nagyon fontosnak tartom, hogy felhívjuk a figyelmet azoknak az embereknek a helyzetére, akiknek nincs fedél a fejük felett. Ha valaki olyan embert lát a környezetében, aki segítségre szorul, az jelezze. Hiszen Szombathelyen van egy olyan szociális háló, melynek hála mindenkinek tudunk segíteni, akiről tudunk” – mondta dr. László Győző alpolgármester.

Kelemen Krisztián, Németh Klára és dr. László Győző

Kiemelték, hogy a Zanati úti hajléktalan szálló az év 365 napján 0-24 órában várja a rászorulókat, feltétel nélkül, így akár alkoholos befolyásoltság vagy szerhasználat esetén is igénybe lehet venni. Szerencsére a téli időszakban az utcai hajléktalanok jelentős része igénybe veszi a Nappali melegedő és az Éjjeli Menedékhely szolgáltatásait, egyre romló egészségi állapotuk miatt pedig gyakran válik szükségessé betegszobai elhelyezésük is.

Két krízisautóval négy szociális munkás végzi az utcai szolgálatot a téli időszakban, ráadásul nemcsak Szombathelyen, hanem megyei szinten. A kocsikban gyógyszer, tartós élelmiszer, konzerv, meleg tea, pokróc, hővédőfólia, vastag ruházat is van, hogy krízis esetén segíteni tudjanak a hajléktalan embereknek.

Kelemen Krisztián képviselő, a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság elnöke is kitért pár szóban a komoly városi összefogásra és a jelzőrendszer fontosságára. Mint mondta, minden évben tartanak egy krízismegbeszélést a hideg beköszönte előtt a már említett partnerekkel. És bár az elmúlt években nem volt rá példa, a cél továbbra is ugyanaz: senki ne fagyjon meg Szombathely utcáin, ezért pedig minden tőlük telhetőt meg is tesznek.

Szolgálatban

Németh Klára elmondta, oda kell figyelni azokra is, akik saját ingatlanban élnek, de nincs lehetőségük fűteni vagy úgy akarnak spórolni, hogy nem fűtenek. Nem kellenek ahhoz mínuszok, hogy valaki fagyásos sérülésben, traumában meghaljon, nagyon könnyen ki lehet hűlni. Ennek okán napi szintű kapcsolatot tartanak a Pálos Károly Családsegítő Szolgálattal, ahol a szakemberek kidolgozott protokoll szerint végzik a munkájukat.

Beszélt a szociális tűzifa fontosságáról is. Ha valakinek tüzelőanyagra van szüksége, de nincs rá elég pénze, jelentkezzen az önkormányzatnál, hogy bajban van és a FÉHE kiszállítja majd neki a kemény tűzifát vagy a papírbrikettet.

Sokan húzzák meg magukat a Parkerdő környékén, valamint a város agglomerációjában lakhatás céljára nem alkalmas ingatlanokban, rájuk szintén oda kell figyelni. Akikről tudnak, azokat a szociális munkások napi ütemterv alapján keresik és gondozzák.

Első utunk is a Parkerdőbe vezet. Itt él már jó néhány éve egy szedett-vedett építményben Bori néni és párja. Idősek már, az egészségi állapotuk sem a legjobb, de legalább van fedél a fejük felett és fűteni is tudnak. Kapnak ugyanis szociális tűzifát, emellett pedig mindenféle fahulladékot, leselejtezett bútordarabokat is szoktak vinni nekik, hogy azokat is eltüzelhessék.

Bori néni be is engedett minket

Sok segítséget kapnak, be szoktak járni a szállóra is, de ez az otthonuk. Most egy csomagot is vittünk nekik, benne olyan dolgokkal, amikre szükségük van: gyógyszerekkel, kenyérrel, felvágottal és zöldségekkel.

„Szörnyű, hogy idős korára ide jut az ember. Biztos, hogy ők sem így kezdték és nem is így tervezték az életüket

– jegyezte meg egy kolléga.

A következő állomás az Óperint utcai híd volt, ahol egy férfi húzza meg magát. Ezúttal nem volt ott, a FÉHE kollégái jól ismerik már, azt mondják, ez nem meglepő, később szokott „hazajönni”.

Csak szemét fogadott minket

A KRESZ parkban is van egy fix hely, ahol egy hölgy szokta meghúzni magát. Most ő sem volt ott, de az előző helyszínnel ellentétben itt nem rumli és szemét fogadott minket, hanem rend: a padon a plédek összehajtogatva, szemét sehol. Ez pedig nem véletlen, mint megtudtuk, ő nem iszik és kábítószerrel sem él.

Így is lehet: rend és tisztaság

A Gyöngyös-hídnál aztán sokkoló körülmények fogadtak minket: hiába volt nagyon magas a vízszint, a férfi, aki itt szokta meghúzni magát, így is ott feküdt a parton, pedig már verdeste a víz. Csapatunk láttán pedig feldúlt lett és elviharzott, semmiféle segítséget nem fogadott el.

Mint megtudtuk, Feri autószerelő volt, ráesett egy alkatrész, lesérült és nem tudott tovább dolgozni. A családjával megromlott a viszonya, teljesen lerobbant mentálisan és az utcára került. A szállóra nem hajlandó bemenni, inkább a parton fekszik még akkor is, amikor a lába belelóg a vízbe.

Lejutni sem könnyű a partra, nemhogy aludni

Utunk végére maradt a legfelkavaróbb helyszín: a laktanya. A romos építmény önmagában is lesújtó látvány, pláne este, amikor hajléktalanok nyomába ered az ember. És bár sokan szoktak itt időzni, most üres volt az épület alsó szintje.

A hajléktalanok nyoma viszont itt maradt: brutális a látvány és a szag, mindenhol halomban áll a szemét, az egyik hátsó szobában pedig jól látni, hogy tüzelni, égetni is szoktak, hogy melegedjenek: a falak feketék, tele égésnyomokkal.

És bár nekünk ez csak egy rövid utcai szolgálat volt, ráadásul igazi kihívások nélkül, kell idő, mire feldolgozza az ember, hogy bizony sokan vannak közöttünk, akik így élnek. Pedig ők sem így tervezték az életüket.

CzB

Fotó: Bonyhádi Zoltán