Hollán 200 emlékév: megemlékezés és koszorúzás a szülőháznál, konferencia a városházán
Idén 200 éve, hogy megszületett a Magyar Mérnöki Kamara jogelődjét megalapító Hollán Ernő Szombathelyen. Ez alkalomból kezdeményezte a Vas Vármegyei Mérnöki Kamara, hogy 2024 legyen „Hollán Ernő emlékév”, melynek pénteken volt a nyitónapja –, ám szerdán már volt előfutárként egy előadás a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, melyről itt írtunk részletesen.
A pénteki program megemlékezéssel kezdődött Hollán szülőházánál, ahol elsőként Korponay Zsófi színész-énekesnő elénekelte a Himnuszt, majd köszöntőbeszédet mondott Nádor István, a Vas Vármegyei Mérnöki Kamara elnöke és dr. Hende Csaba parlamenti képviselő, Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója pedig felolvasta Hollán Ernő Párizsban élő leszármazottjának levelét, melyben az egész Hollán család nevében köszönetüket és elismerésüket fejezte ki az emlékév megvalósulásáért.
Szabó Tibor felolvassa Hollán leszármazottjánk levelét
A megemlékezés zárásaként koszorúkat helyeztek el a szülőház előtt, illetve gyertyákat is gyújtottak a magyar hadmérnök, altábornagy, államtitkár, főrendiházi tag, valóságos belső titkos tanácsos, az MTA tagja, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet alapítójának és első elnökének emlékére.
Dr. László Győző alpolgármester koszorút helyez el a szülőháznál
A megemlékezés után a szombathelyi városháza dísztermében folytatódott a program egy emlékkonferenciával, melyet a szombathelyi önkormányzattal, a megyei közgyűléssel, a Vas Vármegyei Építész Kamarával, a Magyar Tudományos Akadémia Vas Vármegyei Tudományos Testületével és a Vasi Múzeumbarát Egylettel közösen szervezett a Vas Vármegyei Mérnöki Kamara. Az összefogás egyik nagy eredménye pedig egy Hollán Ernő szobor állítása is lehet a közeljövőben.
Nádor István okleveles építőmérnök, a Vas Vármegyei Mérnöki Kamara elnöke
A konferenciát Nádor István okleveles építőmérnök, a Vas Vármegyei Mérnöki Kamara elnöke vezényelte le, köszöntőt mondott Tóthné Temesi Kinga, a Vas Vármegyei Mérnöki Kamara alelnöke és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke, valamint dr. László Győző alpolgármester.
„Minden időben, ki-ki hivatása szerint végezze el feladatát a közösségért, ezáltal a hazáért.”
– idézte Hollán Ernő gondolatait az alpolgármester, hozzátéve, Hollán Ernő egyike volt azon keveseknek, akik minden állásukban hasznára váltak hazájuknak: előbb a harcmezőn védve a magyarságot a lázadó szerbek ellen, majd a zöld asztalnál segítve a magyar kiegyezés megalkotásában, tanúbizonyságát adta hazája iránti nagy szeretetének és bebizonyította, hogy a mérnöki szakma nemcsak a gazdasági fejlődés, hanem a kulturális örökség megőrzésének és átadásának is fontos szereplője. Mindezt pedig mindannyian útravalóul vihetjük még ma is.
Dr. László Győző alpolgármester
„Hollán rendíthetetlen odaadással dolgozott a vállaira nehezedő nagy feladatok teljesítésén. (...) Úttörő volt, a szó szoros és átvitt értelmében is. A legnagyobb szolgálatot tette szülővárosának: a déli vasút megépítésével Szombathely Nyugat-Magyarország egyik legfőbb vasúti gócpontjává vált. Óriási öröm és büszkeség, hogy a mai Hollán 200 konferencián olyan előadók és résztvevők gyűltek össze, akik Hollán Ernő szellemiségét követve kívánnak hozzájárulni a magyar mérnöki tudomány és gyakorlat további fejlődéséhez”
– zárta az alpolgármester.
Az eseményen jelen volt Veres Gábor szobrászművész is, aki emlékérmét készített a bicentenárium évére, melyből minden résztvevőnek ajándékoztak. Az emlékév létrejöttének támogatói, társadalmi mecénásai pedig emlékplakettet kaptak.
Az emlékérem
A konferencia első előadása Hollán és Széchenyi kapcsolatáról szólt, dr. Nemes József, az ELTE Savaria Egyetemi Központ docense, technikatörténész tartotta. Őt dr. Tangl Balázs történész, a Smidt Múzeummuzeológusa követte Hollán katonai pályafutásáról szóló prezentációjával, Kaján Imre okleveles építőmérnök, nyugalmazott múzeumigazgató pedig mérnöki, egyetemi tevékenységéről, illetve a kamara alapításáról beszélt. Végól Hollán vasútépítési pályájáról Radvánszky Kázmér, a MÁV Zrt. közlekedésépítő mérnöke, illetve Horváth János, Békás község volt polgármestere, a MÁV Zrt. műszaki előadója tartott előadást.
Az első előadó, dr. Nemes József
CzB
Fotó: Bonyhádi Zoltán
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.