km/óra
  2024.10.22., kedd  •  Előd napja
Ideje beismerni a kudarcainkat

Ideje beismerni a kudarcainkat

Könnyed, szórakoztató színházi előadás is lehet többrétegű. Olyan „húrokat pengethet meg” a nézőben, ami arra sarkallhatja, kukkantson bele a saját tükrébe. Vajon miként viselkedem konfliktushelyzetben? Miközben másokban keresem a hibát, megtalálni is vélem azt, bennem fölvetődik-e, hogy én vagyok a hunyó? Be merem vallani, hogy velem nem stimmelnek a dolgok (már megint)?

 

Neil Simon (1927-2018) Mezítláb a parkban (1967) című világsikerű romantikus vígjátéka tele van mosolyogtató helyzettel, bolondozós jelenettel (is). Ám mindez többnyire csak álca. A problémák tisztázásának elodázását, kudarcaink elkendőzését „szolgálja”.


Hányadán állok családtagjaimmal, barátaimmal, munkatársaimmal? Nyitott, megértő, elengedő vagyok? Le tudok-e „fékezni”, ha túl sok belőlem? Képes vagyok kinevetni magam? Bocsánatot kérek-e? Megbocsátok? Jellempróbák. Könnyű, szórakoztató „köntösben”.


A budapesti Orlai Produkciós Iroda (OPI) múlt heti sportházi vendégszereplésekor mindezek belénk villanhattak. Persze, nem rendült bele a világ, „csak” az életünk elevenedett meg.


A friss házaspárt László Lili és Rohonyi Barnabás „prezentálta”, az anyát/anyóst Kerekes Éva, a szomszédot Epres Attila, a be-betoppanó telefonszerelőt Ficzere Béla. A profi gárdát Kocsis Gergely rendezte. Mesterien.


Valójába nem történt semmi. Könnyedek voltunk, kellemesen szórakoztunk. Miközben csak úgy „mellékesen” szembesítettek a gyengeségeinkkel/gyarlóságainkkal. A harminc sikeres színdarabot jegyző Neil Simon tudhatott rólunk valamit, ami a következő generációk okulására is szolgálhat.  

        

Szenkovits Péter
Fotó: Orlai Produkciós Iroda

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ebből a szombathelyi gimnáziumból tanulnak tovább a legtöbben az ELTE-n
Ezüst Eötvös-díjat kapott a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium az ELTE interaktív pályaválasztó fesztiválján, az ELTEfeszten.
Csodájára járnak az egzotikus szombathelyi kertnek: kenguruk ugrálnak a tyúkok között
Mindig is az egzotikus állatok megszállottja volt a szombathelyi Varga Tamás, azt azonban álmában sem gondolta, hogy egyszer majd kengurukkal osztja meg udvarát. Jelenleg már 20 kenguru legel a tyúkokkal a közös udvaron, írja a hellovidek.hu.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Bődületes összegbe kerülne Szombathely cserére megérett víziközmű-hálózatainak kiváltása
Szombathelyen évi 10-12 kilométernyi víz- és szennyvíz gerincvezeték felújítás lenne sürgető, de a legrégebbi öntött vas, beton, azbeszt-cement, acél és horganyzott anyagokból készült csövek kiváltása is már nagyon időszerű. Az elöregedett vízi közmű gerincvezeték hálózat hossza a városban mintegy 320 kilométernyi, ezeket kicserélni majdnem annyiba kerülne, mint Szombathely kétévnyi teljes költségvetése.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.