Influenza: tizenötezer körüli a betegek száma
Azt írták, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint április 10. és 16. között az országban 149 200-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 15 300 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
Utóbbiak közül a betegek 37,6 százaléka gyermek, 31,1 százaléka 15-34 éves volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 22,9 százaléka, 8,4 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki.
A 15. naptári héten négy közigazgatási területen nőtt (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Veszprém), 14 közigazgatási területen csökkent, két közigazgatási területen (Komárom-Esztergom és Zala) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.
Az NNK laboratóriumába beküldött 64 légúti mintából 19-ben az influenza valamelyik típusát, egynél a légúti óriássejtes vírust (RSV) 11-nél a koronavírust mutatták ki.
Kórházba a múlt héten 184 ember került súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 27-nél volt szükség intenzív ellátásra. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.