Isten éltesse, Alain Prost!

Mint a Paprikablog írja: „1980 és 1993 között 199 nagydíjon vett részt, mialatt 51 futamot és négy egyéni világbajnoki címet (1985, 1986, 1989, 1993) nyert, így csak Juan Manuel Fangio, Michael Schumacher és Lewis Hamilton tudott nála több világbajnoki címet szerezni.

Ugyancsak négyszer másodikként végzett a pontszerző listán (1983, 1984, 1988, 1990). Csapata, a Prost Grand Prix 1997 és 2001 között szerepelt a Formula–1-ben.

1993-as visszavonulásakor ő tartotta a legtöbb győzelem (51), a legtöbb leggyorsabb kör (41), a pályafutás során szerzett legtöbb pont (798,5), a legtöbb dobogós helyezés (106) és a legtöbb pontszerző helyezés (128) rekordját. A legtöbb pole pozíció rangsorában a második helyen állt (33), ahogy az egy szezonban szerzett pole pozíciók tekintetében (13) és az egy szezonon belül szerzett legtöbb pont tekintetében (105) is. Az azóta eltelt időben minden rekordját megdöntötték, a legtöbbet Michael Schumachernek sikerült túlszárnyalnia.

Sennával való ellenséges viszonya azóta legendássá vált, ráadásul a brazil halála után Prostot – igazságtalanul – rosszindulatú cselszövőként tartják számon. 1988-ban Prost Sennától azt a tiszteletet és barátságot várta el, amit ő érzett 4 évvel korábban az idősebb és sikeresebb Lauda iránt. Senna azonban zárkózott természetű és a győzelmet megszállottan hajszoló ember volt, míg Prost természeténél fogva nem törekedett az ellenfeleit megsemmisítő fölényre. Első három világbajnoki címét nem annyira a technikai fölénnyel, hanem a kiegyensúlyozott versenyzéssel és a megbízhatósággal szerezte meg.

Prostot fizikuma ideális versenyzővé tette. 167 cm-es magassága miatt könnyen elfért a nyolcvanas évek szűk cockpitjeiben, illetőleg 55–60 kg körüli testsúlya is előnyt jelentett abban az időszakban, amikor az autók minimális súlyát pilóta nélkül mérték. Mivel a versenyzés mellett mindig sportolt (golfozott és kerékpározott) a legjobb állóképességű pilóta volt a mezőnyben, rendszeresen győzött azokon a forró égövi futamokon, ahol ez sokat számított (például Brazíliában hatszor). Niki Laudától átvette azt a munkamódszert, hogy az edzéseken az időmérők helyett a versenybeállításra koncentrált, így gyengébb rajtpozícióból rajtolva a versenyen gyorsabb volt ellenfeleinél (1980-1991 között 20 pole pozíciója volt, emellett 44 győzelmet aratott). Mindig takarékoskodott az üzemanyaggal, a gumikkal és az autóval, csak a győzelemhez szükséges minimális erőfeszítést préselte ki az autókból, kiváló taktikai érzékkel rendelkezett. Ez abban a korszakban, amikor a versenyautók elég megbízhatatlanok voltak, nagy előnyt biztosított a számára. A mai Formula 1-es pilótákra jellemző professzionális hozzáállás tőle és Laudától ered, ezt vette át később Senna és Schumacher is.

Természete rossz oldalának számított azonban a csapataira való állandó panaszkodás. A Williamsen kívül minden csapatától haraggal váltak el, mert ha nem érezte azt, hogy a csapattagok maximálisan mögötte állnak előtérbe került a zsörtölődő természete. Csapattársaival általában jól jött ki, csak Arnoux-val és Sennával voltak tartósan haragban.