Isten éltesse, B. Tóth László!
A poszt szerint: "B. Tóth László Budapesten született B. Tóth László és Váczi Erzsébet gyermekeként. Főiskolai tanulmányait a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen végezte.
Karrierje kezdetén rádió- és tv-műszerész volt. Ezután a Fővárosi Művelődési Ház Magnósklubjának alapító tagja volt, előadóművészi működési engedéllyel. 1976–1981 között külsős, majd 1981–2002 között a Magyar Rádió (MR) zenei szerkesztő munkatársa volt. Saját műsorokat szerkesztett. 1982-től a Poptarisznya című műsor műsorvezetője volt a Petőfi és (főleg szilveszterenként) a Kossuth Rádióban. (A műsor ma online változatban fut.) 1989–2002 között a Calypso Rádió 873 főszerkesztője volt. 2003. február 17-e óta a Sztár FM rádió hétköznap reggeli műsorának házigazdája. 2007-ben Gödöllőn kísérelt meg „Calipso” néven rádiót indítani, de az MR egy védjegyperben megszerezte a névhasználatot.
2009-től a kecskeméti Gong Rádióban vezetett műsort. 2011 novemberétől elindult újra a Poptarisznya c. műsor internetes rádióként, ahol 24 órában visszatért a Poptarisznya és a Calypso Rádió hangulata: főként a 70-es, 80-as és az 1990-es évek pop, rock, disco és italodisco slágereit játssza. 2012 szeptemberében és októberében a Neo FM programigazgatója volt. 2018. augusztus 19-től legendás műsora, a Poptarisznya 16 év után visszatért az országos éterbe a Retro Rádió frekvenciáin."
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.