Isten éltesse, Bereczki Zoltán!
A poszt szerint: "Az Ernst Thälmann, majd a Sallai Imre Általános Iskola tanulója volt. 5-10 éves koráig (1981-1986) versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd négy évig kajakozott az MTK-ban. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült, és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában.
A középiskola ideje alatt került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. A főiskola közben levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is.
2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az „Operett Angyalai” formáció hangszerelését, és a Budapesti Operettszínház „Mozart!” című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ben megjelent magyar nyelvű „Rómeó és Júlia” CD is.
2005-ben Súgó Csiga díjat, 2006-ban eMeRTon-díjat kapott „Az év musical színésze” kategóriában.
2007-ben fellépett a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált című műsorában, amelynek egyik sorozatát meg is nyerte.
2011-ben részt vett a TV2 A nagy duett című műsorában, ahol Peller Mariann-nal alkotott párost, a döntőben 2. helyezést értek el. 2012-ben felkérték a Megasztár 6 című tehetségkutató egyik zsűritagjának. Zenei vezetője volt Náray Erika és Kökény Attila „Szerelem és Szenvedély” című zenés estjeinek. 2012-től a Centrál Színház tagja.
2013-ban megnyerte a Sztárban sztár című showműsor első évadát, így ő lett „Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze” 2013-ban. A második, a harmadik és a negyedik évadban ő volt a műsor egyik zsűritagja, később a hetedik évadban ismét zsűri tag lett.
2014 januárjában a Magyar Televízió A Dal c. műsor első élő adásában énekelt duettet a Kossuth-díjas Kovács Katival.
2018-ban a Pringles csipszcég Bereczki Zoltán Choices című dalát választotta új, egy évig futó kampányához. A dal egy nemzetközi tenderen nyert, melyre öt pályázat érkezett, és Bereczki volt az egyetlen magyar. A Choices című dalt a színész Balog Lászlóval közösen írta, a szöveg Méhes Adrián munkája, Malek Miklós keverte, és a számnak már önálló klipje is van.
2021 áprilisától a Life TV Ébredj velünk műsorának új férfi műsorvezetője lett, aki Hajdú Steve-et váltotta, aki a Bréking c. műsorba került.
2021-ben a SUP világbajnokság nagykövete volt. (Szeptember 9-12,Balatonfüred)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.