Isten éltesse, Gundel Takács Gábor!
Mint olasható: "Szülei: Dr. Takács Ervin és Gundel Márta (Gundel Károly egyik unokája). 1983–1995 között a Magyar Televízió Telesport szerkesztőségében dolgozott. 1989–1993 között a Testnevelési Egyetem hallgatója volt. 1991–1997 között a Rádió Bridge munkatársa volt. 1996–2000 között a(z) Eurosport magyar adásának volt a munkatársa. 1998-tól 1 évig a Tenisz magazin főszerkesztője is volt. 1999-től a Danubius Rádió műsorvezetője.
2000-től a Sport 1 TV-n szerepelt, majd 2007-ben visszatért a Magyar Televízió képernyőjére. Sportkommentátori munkái mellett több sikeres produkció műsorvezetője.
Többek között ő volt a magyarországi kommentátora az Eurovíziós Dalfesztiválnak 1998-ban, 2007 és 2009 között, valamint 2011 és 2016 között. 2007-től Az örökös című műveltségi játék vezetője, majd a köztévén futó Maradj talpon! című kvízshow házigazdája volt egészen felmondásáig (helyét Héder Barna vette át).
2016-ban elvállalta a Reformáció 500 rendezvénysorozat nagyköveti, 2017-ben pedig a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) szóvivői megbízását.
2017-ben felmondott az MTVA-nál, azóta a Szemlélek internetes magazinban Komolyan kérdezem címen blogot vezet. Ugyanezen évben a FINA 2017 sportkommentátora is.
2017 őszén pedig visszatért a televíziós vetélkedők világába, a TV2-n újraélesztve az Áll az alku című műsort. 2019 januárjától pedig a Legyen Ön is milliomos! című vetélkedőt vezette szintén a TV2 műsorán.
"A rendszerváltás után kinyílt körülöttünk a világ, ezáltal egyre inkább el tudjuk magunkat helyezni benne. Tudjuk, hogy kicsi ország kicsi nemzete vagyunk, és tudjuk, hogy mik a korlátaink. Persze, vitatkozunk, meg tudjuk-e csinálni a vizes vébét – meg tudtuk –, meg tudunk-e rendezni egy olimpiát. Vajon kiderül-e valaha? (…) Önmagunkat, a saját önbizalmunkat keressük, a hitet, hogy mi is vagyunk valakik a nagyvilágban. Azt, hogy nem lehet igaz, hogy örök vesztesek vagyunk. Aki pedig nem akar vesztes lenni, az megbecsüli a kis győzelmeket is. Megbecsüli azt, ha valaki odaáll és megpróbálja legyőzni önmagát. Ezért szurkolunk olyan önfeledten, ezért remegnek meg a falak már akkor is, amikor egy magyar úszó bevonul reggel az előfutamra. Mert már az is óriási munka eredménye, hogy egyáltalán bevonulhasson. Az arénákban értjük meg azt is, hogy mi, akik hajlamosak vagyunk ketten három irányba húzni, a lelátón együtt vagyunk, egyek vagyunk és ez fantasztikusan jó, erőt adó érzés. És az este végén nemcsak egy élménnyel leszünk gazdagabbak. Kicsivel többet tudunk arról is, hogy kik vagyunk mi, magyarok. És ha ezt a tudást elvisszük magunkkal a hétköznapjainkba, akkor minden versenyen győztesek lehetünk." – Gundel Takács Gábor a Szemlélek internetes magazinban
2021. június 1-től a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs igazgatója lett. 2022 márciusában a lejáró szerződését nem hosszabbították meg."
(Fotó: Gundel Takács Gábor Hivatalos oldala/Facebook)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.