Isten éltesse, Keanu Reeves!
A posztban ez áll: "Édesanyja, Patricia angol származású revütáncos, később divattervező; édesapja, Samuel Nowlin Reeves, kínai-hawaii származású geológus. Keresztnevének jelentése hawaii nyelven Szellő a hegyek fölött. Születése után nem sokkal szülei kapcsolata megromlott, így Reeves édesanyjával New Yorkba költözött, majd Torontóba, ahol a fiú jégkorongozni kezdett. Édesapját, aki tíz évet ült kábítószerbirtoklásért, 13 éves kora óta nem látta. Rövid ideig mostohaapja volt Paul Aaron rendező, talán innen is ered színházi érdeklődése. Iskolai évei alatt diszlexiával küszködött, 1983-ban otthagyta a középiskolát és egy színiiskolába iratkozott.
A színiiskolában több színdarabban is játszott, alakította többek között Mercutiót a Rómeó és Júliában. 1986-ban jelent meg a filmvásznon Rob Lowe Friss vér című filmjében, ahol a gimnázium óta meglévő jégkorong iránti szenvedélyét is kiélhette. Még ebben az évben a River's Edge-ben szerepelt első hollywoodi filmjében. Az 1988-as Veszedelmes viszonyok hozta meg számára a széles körű elismerést és a világhírt. E filmben többek között Glenn Close és John Malkovich oldalán játszott.
1989 -ben szerepelt a Vásott szülők című vígjátékban. A Bill és Ted zseniális kalandja némiképp sztereotip figurává tette, az 1991-es Otthonom Idaho azonban ismét hatalmas sikert jelentett számára. Sokszínű színészi játékára építenek a rendezők. Az 1992-es Drakula-feldolgozásban még Anthony Hopkins és Winona Ryder partnereként ügyvédet játszott, egy évvel később a Sok hűhó semmiért Shakespeare-adaptációjában kosztümös szerepet kapott.
1993-ban A kis Buddha című filmjével tűnt ki, sztárrá azonban az 1994-ben forgatott első akciófilmjével, a Féktelenüllel vált. A Féktelen Minnesota (1996) és a Johnny Mnemonic (1995) kevésbé sikeres filmjei voltak. Az ördög ügyvédjében Al Pacino oldalán játszott. A Mátrix után olyan filmekben szerepelt, mint a romantikus Édes november, a misztikus Constantine, a démonvadász vagy a Ház a tónál, ami szintén romantikus és misztikus film volt. 2008-ban egy újabb sci-fi filmet forgatott, Amikor megállt a Föld címmel. A 2010-es években a John Wick-trilógia újabb sikereket hozott a színésznek.
Legjelentősebb sikerét egy újabb akciódús filmben aratta: az 1999-es, különleges látványvilágú, mára kultuszfilmmé vált Mátrixban, valamint a folytatásaiban, a Mátrix – Újratöltvé-ben és a Mátrix – Forradalmakban az emberiséget a gépek uralmától megmenteni szándékozó hackert, Neót alakította. A forgatások során Reevesnek különféle harcművészeteket kellett tanulnia, saját elmondása szerint ezzel kelt, ezzel feküdt hónapokon át, és Lawrence Fishburn-nel még az „ebédszünetekben is hongkongi akciófilmeket” néztek. A Mátrix billentette vissza a kritikusok szerint leáldozóban lévő karrierjét, melynek köszönhetően piaci értéke 18 millió dollárra rúgott. A két folytatásért a színész összesen 30 millió dollárt és a bevételek 15%-át kapta. Kritikusok szerint bár Reeves nem éppen kiváló arcmimikájáról híres, a „kiválasztott”, misztikus, visszafogottan elegáns Neo szerepe tökéletesen illett a színész rejtélyes karakteréhez és egzotikus vonásaihoz:
"Nem vagyok biztos abban, hogy bármely más színész ilyen jól el tudta volna játszani Neót, mert bárki más arra törekedne, hogy olyannak tűnjön, mint A Kiválasztott, míg Reevesnek már csupán a megjelenéséből is ez sugárzik. És mesésen csinálja." – John Powers, LA Weekly.
Azóta elkészült a Mátrix 4. része is.
2005-ben a színész csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en, a „Hírességek sétányán”.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.