km/óra
  2025.03.09., vasárnap  •  Franciska, Fanni napja
Ittas sofőr okozott balesetet Szombathelyen, rendőrt és mentőt is hívtak hozzá

Egy ittas sofőr okozott kisebb koccanásos baleseteket Szombathelyen, a Kunc Adolf utcában, majd szinte kiesett az autójából, számolt be az esetről a 112Press.hu. A férfi állapota miatt a portál helyszínen tartózkodó tudósítója mentőt és rendőrt is riasztott.

A 112Press.hu beszámolója szerint a férfi egy Opel személygépkocsival próbált beállni egy parkolóhelyre, azonban többszöri sikertelen manőver után előbb egy Citroennek, majd egy Volkswagennek ütközött. Végül sikerült leparkolnia, de amikor kiszállt, erősen tántorgott, akadozva beszélt, és sírva kérte, hogy hadd távozzon a helyszínről.

A sofőr saját bevallása szerint jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott. Azt állította, hogy beteg, napok óta vért hányt, és édesapja agyvérzése miatt ivott. A helyszínen tartózkodó tudósító a sofőr kérlelésére sem engedte elmenni, ehelyett a 112-es segélyhívószámon értesítette a hatóságokat.

A kiérkező mentők és rendőrök intézkedtek az ügyben. A férfi először nem akarta megfújni az alkoholszondát, de végül a helyszíni mérés erősen ittas állapotot jelzett. A rendőrök ezt követően kórházba szállították kivizsgálásra. Egy szemtanú szerint a sofőr előző éjszaka is részegen érkezett haza, és az autójában aludt.

Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Fotó: 112Press.hu

kapcsolódó cikkek
Balesetet idézett elő a részeg sofőr, majd továbbhajtott

A Szombathelyi Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2024 júniusában lakott területen kívül közepes fokban ittasan vezetett személygépkocsit, áll a Vas Megyei Főügyészség közleményében.
Mindkét kezében kés volt és kiabált valamit – rendőrökre támadt egy hajléktalan férfi Párizs közelében

A késsel felfegyverzett férfit egy Párizshoz közeli település, Dugny buszmegállójában szerdán lőtték le a rendőrök, miután rájuk támadt.
Részegen árokba hajtott, most eltilthatják a vezetéstől

A villanyoszlopnak is nekiment.
Ittasan okozott balesetet Sótony és Sárvár között

A Sárvári Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2024 októberében súlyos fokban ittasan vezetett személygépkocsit Sótony felől Sárvár irányába, közölte a Vas Vármegyei Főügyészség.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 6. szám - 2025.02.28.

tematikus oldalak