km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Újraszentelték a megújult jáki Szent György-templomot

Újraszentelték a megújult jáki Szent György-templomot

Befejeződött a jáki Szent György-templom éveken át tartó felújítása. A csaknem 800 éves épület rekonstrukciója 2 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósult meg. Székely János megyéspüspök vasárnap megáldotta az épületet és ünnepi szentmisét celebrált. Az eseményen beszédet mondott Sulyok Tamás köztársasági elnök.

 

A jáki templom hazánk egyik legjelentősebb román stílusú műemléke. A templombelső helyreállítása már 2022-ben befejeződött, azóta a homlokzatot is restaurálták és megújult a templomkert is. Vasárnap 10 órakor kezdődött a felújított templom megáldása - többen már korán reggel várták a kapunyitást.


Az ünnepség kezdetén a megyéspüspök köszöntötte a híveket. Dr. Székely János úgy fogalmazott, ez a templom hirdeti őseink hitét. Hirdeti azt, hogy Isten kegyelme a történelem sok-sok vihara ellenére megtartott bennünket.


V. Németh Zsolt államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy a jáki templom is része lett annak a programnak, amelynek köszönhetően országszerte 3700 templom újulhatott meg. Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntő beszédében hangsúlyozta: nemcsak az egyházi épületek megújulása szükséges, hanem a közösségeké is. Kiemelte, a templomot nem régisége, szépsége, művészi értéke, monumentális volta teszi templommá. Ez mind csak arról tanúskodik, hogy ősi a közösség, amely egykor betöltötte. Hogy építtetői minőségre törekedtek, olyan alkotásra, amely őket követően is fennmarad, és a maga nagyságában is élteti Isten dicsőségét. Ám egy templomot nem annak magas tornya, hanem a tereit betöltő emberek közössége tesz igazán jelentőssé.


A felújított templomot Székely János megyéspüspök áldotta meg. Az ünnepi szentmisén Székely János prédikációjában kifejtette: az újjáépített templom három üzenetet hordoz. A hit üzenetét, amely felemel, a küzdelemét, amelynek segítségével megőrizhetők értékeink, valamint az isteni szeretetét, ami a templom falaiból sugárzik a hívekre. 


A mise után a megyéspüspök átvette az ICOMOS-díjat az épület példaértékű rekonstrukciójáért, majd a szentély alatti kriptába helyezték az apátságot alapító Jáki Nagy Márton földi maradványait.

 


Forrás: SZTV
Fotó: Pataki Gergő

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.