km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
Januári közgyűlés: útfelújítás, 1000 fa és igazgatói kinevezések

Januári közgyűlés: útfelújítás, 1000 fa és igazgatói kinevezések

Az útfelújítási tervezetről, az 1000 fa program bővítéséről, a bábszínház igazgatói pályázatáról és a Vasivíz Zrt. új üzleti tervéről is döntenek a képviselők a mai testületi ülésén. 11 napirendi pontot nyilvánosan, egyet zárt ajtók mögött vitatnak meg. A 9 órakor kezdődő közgyűlést ezúttal is élőben követhetik a folyamatosan frissülő cikkünkben és a Szombathelyi Televízió műsorán, Facebook oldalán.

 

Elsőként dr. Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester köszöntötte a képviselőket és az érdeklődőket. Szomorú kötelességének tett eleget a polgármester: néhány hete elhunyt Dénes Rudolf, korábbi városatya, emlékére egy perces gyászszünettel kezdődött az ülés. A napirendi pontokat elfogadta a testület. 

 

800 millió forintos útfelújítási program indul

 

A két közgyűlés közötti eseményekről tartott tájékoztatót dr. Nemény András. Elmondta: reményei szerint több jót hoz 2024, mint az előző esztendők. A világgazdasági környezet nem igazán jó, jelezte, majd kiemelte: szerinte az önkormányzatoknak meg kell őrizniük a legfontosabb feladataikat. A költségvetés is szóba kerül majd a mai napon, hogy a büdzséről tudjanak majd dönteni februárban. A 800 millió forintos útfelújítási programot említette, ilyenre nem volt példa korábban. A TOP Plusz források is szóba kerültek, a polgármester abban bízik, hogy a kormány és az unió között mielőbb egyezség születik. Az útfejlesztések területén a legjobb pályán van Szombathely, húzta alá dr. Nemény András, aki később az 1000 Fa program sikerességéről is beszélt, kiemelve azt, hogy lágyszárú növényeket is lehet majd igényelni. Jelentős változás szintén, hogy terveik szerint 16 éves korig legyen ingyenes a tömegközlekedés áprilistól – kevesebbet kell autóval közlekedni, így tisztább lesz a város levegője és nem lesz annyi dugó sem. Ebben a témában délután szavaznak majd a városatyák. Régóta dolgoznak a terven, ma a szándékról kell dönteni, a végleges határozatot majd februárban hozza meg a testület. Dr. Nemény András abban bízik, hogy a Fidesz is támogatja majd a kezdeményezést. 

 

Illés Károly: tettek-e feljelentést a kidőlt karácsonyfa ügyében?

 

Illés Károly (Fidesz) frakcióvezető a Fő téri karácsonyfa kidőlését hozta szóba: ezt nem lehet elbagatellizálni, akár súlyos baleset is történhetett volna. A frakcióvezető azt kérdezte: tettek-e feljelentést az ügyben. Aztán arról beszélt, hogy az Éljen Szombathely képviselői és jelöltjei az önkormányzat címerével ellátott szórólappal kampányolnak. Eddig ez nem volt szokás, a lakosság félrevezetése, és a választójogi törvény megsértése is egyben, vélekedett Illés Károly, és arra szólította fel politikai riválisait, hogy hagyjanak fel ezzel a tevékenységgel. Támogatják a 16 éves korig az ingyenes utazást, de módosító javaslattal élnek: dolgozzanak ki egy tervet, ha 18 éves korig lenne ingyenes a busszal való közlekedés. Így lenne korrekt, vélekedett Illés Károly. Az útfelújítási programmal kapcsolatban megjegyezte: a frakciójuk mindig támogatta az ilyen beruházásokat, korábban is lehetett volna hasonló, így kampányjellege van a bejelentésnek. 


Orkán erejű szél volt, ezzel nem lehetett számolni, reagált dr. Nemény András, aki azt javasolta: tegyen feljelentést Illés Károly. Szerinte vis major helyzet volt, más városokban is történt hasonló eset. A címer-üggyel kapcsolatban azt mondta a polgármester: képviselői és jelöltjei büszkék a városra, ehhez egyébként megkapták az engedélyt. „Önök ugyan ezt csinálják évek óta, akár videókban is ott szerepel a címer”, reagált dr. Nemény András. Vajon ez a legnagyobb probléma most a körzetében?, tette fel a kérdést Horváth Gábornak (Fidesz). Az utazással kapcsolatban azt mondta a polgármester: a tankötelességig akarták kitolni az ingyenes utazást, ezt 16 év. Ezt bevezetik, a decemberi közgyűlésen felülvizsgálják a tapasztalatok alapján, és újra tárgyalják majd a kérdést. Az útfelújításokról is beszélt dr. Nemény András, aki arra emlékeztette Illés Károlyt, hogy korábban volt olyan felújítási csomag, amelyet nem szavazott meg a Fidesz frakciója. A kormányzati elvonások továbbra is sújtják a várost, de minden önkormányzatot. 800 millió forintot önerőből fordít útfelújításra Szombathely, ez példátlan, jelentette ki a polgármester. 


Dr. Czeglédy Csaba (független) azt mondta: a szolidaritási adó egyfajta sunyi adóztatás. A turisztikai adót is szóba hozta, amely nagyon sújtja a szombathelyi vendéglátósokat. Mire fordítja az állam a turizmusfejlesztési hozzájárulást? - kérdezte a politikus. A karácsonyfa-üggyel kapcsolatban azt mondta: Illés Károly frakciójában van remek jogász, tegyék meg a feljelenést, ha így gondolják jónak. A független képviselő szerint ez valóban vis major helyzet volt, nem érdemes politikai haszonszerzés miatt ezt a témát felhozni. A felsőcsatári gyermeküdülővel kapcsolatban többen megkeresték: a létesítmény bezárt, félő, hogy feledésbe merül az egykor oly népszerű nyaraló. A Kerekerdő Alapítvány is jelezte a politikusnak, hogy valamit kellene kezdeni az épülettel, akár nomád táborokat is lehetne szervezni Felsőcsatárra. De ne hagyják veszni, emelte ki dr. Czeglédy Csaba. 


Illés Károly szerint sajnos elbagatellizálták a karácsonyfa kidőlését: vizsgálni kell, hogy milyen hiba történt. Az adókról is beszélt a fideszes politikus: általános adóterhekről beszélt a polgármester, ez minden önkormányzatot érint. Illés Károly a címer-ügyre is reagált: annak örül, hogy az Éljen Szombathely! Egyesület engedélyt kért a polgármestertől a címerhasználatra. Szerinte a nyomtatott papír hivatalos irat látszatát kelti, amit ők használnak a videókban, az szerinte ne megtévesztő. A polgármester szerint egy szórólapot nem lehet hivatalos dokumentumnak tekinteni. A viharos, orkánszerű szélre nem lehetett felkészülni: vizsgálják a helyzetet, de nem büntetőjogi szempontból, hanem, hogy levonják a tanulságokat. 

 

A Magyar Kutúra Napján egy fideszes városatya sem vett részt

 

Koczka Tibor (Pro Savaria) szerint hagyomány volt az elmúlt három évtizedben, hogy a képviselők közösen vesznek részt a városi rendezvényeken. A Magyar Kutúra Napján egy fideszes városatya sem vett részt, korábban a karneválon is így jártak el az ellenzéki képviselők. Ez nem helyes út, mert a képviselőség szolgálat. Az M87-es autóút építéséről is lettek volna kérdései a politikusnak, de dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő ezúttal sem jelent meg a közgyűlésen. A reklámtörvény szigorúbb lesz, ez mennyire érinti városunkat? - kérdezte Koczka Tibor. A 16 éves korig történő ingyen utazást támogatja a Pro Savaria, szerinte kisebb lesz a forgalom. 


Dr. Nemény András is szomorúan vette tudomásul, hogy a fideszes képviselők nem vettek részt a kulturális rendezvényen. A kitüntetettek miatt, hangsúlyozta a városvezető, hiszen korábban együtt döntöttek a jelöltekről. A polgármester reméli, hogy legközelebb más lesz a helyzet. Dr. Hende Csaba jelenlétét a polgármester is hiányolta, nincs parlamenti ülés, ezért eljöhetett volna az országgyűlési képviselő.  

 

A papíron már elnyert uniós források mielőbb érkezzenek meg az önkormányzatokhoz, jelentette ki a polgármester. Az útfelújítással kapcsolatban azt mondta: aki előbb tud saját erőből építeni, jobban jár, mert várhatóan megemelkednek majd a beruházások árai. 
Tóth Kálmán (Éljen Szombathely!) frakcióvezető szerint dr. Nemény András önkormányzat-párti, a fideszes képviselők önkormányzat-ellenesek, ezt a mai felszólalásokból állapította meg a politikus. A helyi Fidesznek nincs mondanivalója, amit művelnek, az pótcselekvés, itt a karácsonyfa kidőlését és a címerhasználatot hozta példaként Tóth Kálmán. „Egymással veszekednek, kiirtják egymást, és azt sem lehet tudni, hogy kik lesznek a jelöltjeik”, mondta a frakcióvezető, aki nevesítette is a „belharcot”: elmondása szerint a helyi Fidesznek nincs szüksége már dr. Takátsné dr. Tenki Mária belvárosi képviselő asszony szolgálataira. Aztán a járdafelújításokról beszélt: megköszönte a Szova dolgozóinak a munkáját. A csapadékelvezetéssel kapcsolatban is hasonló a helyzet, figyelik a visszajelzéseket, és reagálnak azokra. A hód-helyzet is szóba került, a vízüggyel egyeztetett a képviselő ebben a témában. Végül a Falco kosárcsapatáról szólt Tóth Kálmán: a sárga-feketék szerdán bejutottak a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, ehhez gratulált a politikus. 


Címerhasználat és útfelújítás Herényben

 

Horváth Gábor azt kérte a polgármestertől: ne hiteltelenítse a munkáját dr. Nemény András – nem csak dr. László Győző (Éljen Szombathely!) dolgozik a Kámon-Herény körzetért. A fideszes politikus úgy látja: a jelenlegi útfelújítási munkák alapötleteit ő adta, erről bizonyítékai vannak. Ha az Éljen Szombathely! valóban megkérte a címerhasználatot, akkor bocsánatot kér, de várja az iktatószámot: a dokumentumét, amelyben az egyesület a polgármesterhez fordult. A héten tartott sajtótájékoztató azonban nemcsak a címerről szólt, hanem a körzetében történt útfelújításról is – történtek hibák. A 16 éves kedvezményes utazással kapcsolatban azt mondta Horváth Gábor: ha nincs választás, nem biztos, hogy megszületik a tervezet. Egyeztetett a Blaguss vezetőjével, elképzelhető, hogy kapacitás-probléma lesz. Reálisnak tartotta a 100 milliós többletköltséget. Azt kérte ő is, hogy vizsgálják meg a kedvezményt 18 éves korig is. 


Dr. Nemény András szerint van némi ellentmondás Horváth Gábor szavaiban: kapacitás-probléma várható, de bővítsék a kedvezményezettek körét. A címerre visszatérve: dr. László Győző alpolgármesterként bármikor használhatja a város címerét. A polgármester szerint Horváth Gábor egyszerűen megkérdezhette volna, hogy az egyesület kérte-e a címerhasználatot, akkor elkerülhette volna a kínos sajtótájékoztatót. „Képviselő úr feszült”, vélekedett a polgármester.  


Dr. László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármester is szót kért: korrektséget kért Horváth Gábortól. Ő nem kiszóratta a szóróanyagot, hanem személyesen vitte ki a háztartásokba – ennek alkalmával sok választóval tudott egyeztetni Kámon-Herény problémáiról. „A lakók és a körzet ügyei a fontosak, nem a képviselő személye”, emelte ki az alpolgármester, aki tavaly óta a körzet útfelújítási biztosa a polgármester megbízásából. Az útfelújításokkal kapcsolatban azt mondta az alpolgármester: pontosan tisztában vannak a problémákkal, erről egyeztettek is, ezt fölösleges „László Győző mesterterveként” felemlegetni. A korrektség legyen kölcsönös, végül pedig megköszönte Horváth Gábornak az ingyenreklámot – utalva a hét eleji sajtótájékoztatóra. 


Dr. Horváth Attila (Éljen Szombathely!) alpolgármester úgy fogalmazott: csak mosolyogni tudott az útfelújítási problémák feltárásakor, hiszen ezt előre leegyeztették egymással. Átgondoltan kell az útfelújítást kezelni, sajnos, ezért nem történt semmi a körzetben az elmúlt harminc évben.


Horváth Gábor ismét szót kért: nem igaz, hogy az elmúlt három évtizedben nem történt felújítás a körzetben. 


Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester a buszkedvezményről szólt: nem azért vezetik be, mert az állam így döntött év elején – már tavaly októberben megkezdődött ezzel kapcsolatban az egyeztetés a Blaguss-szal. A szolgáltató és az önkormányzat közös véleménye az: a 16 éves kor  a legmegfelelőbb, ez nem okoz kapacitás-problémát. Ez a reális, de minden lehetőséget meg kell vizsgálni, tette hozzá az alpolgármester.

 

Brenner-villa: február végén, március elején kezdődhet a felújítás

 

Melega Miklós (Fidesz) megnyugtatta Koczka Tibort: nem bojkottálta a Fidesz-frakció a kultúra napi rendezvényt, a novemberi Szent Márton gálán ott voltak. Gratulált a kitüntetetteknek, az Agóra és a könyvtár munkatársainak is az országos elismerésekhez. A Brenner-villa ügyében azt mondta: az ingatlan felújításának kezdete február végén, március elején várható. Az elsődleges munkálatok a visszabontással kezdődnek. Igyekeznek majd visszaadni az eredeti épületképet. Érdemi előrelépések lesznek tavasszal – emelte ki Melega Miklós. Dr. Nemény András megköszönte a részletes tájékoztatást. Kitért a kitüntetettekre és az intézményekre is: Horváth Zoltán Agóra-igazgatót külön kiemelte a polgármester, aki szerint az intézményvezető remek munkát végez, csakúgy, mint a könyvtár vezetője. 


Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely!) bizottsági elnök gratulált a kitüntetett intézmények dolgozóinak, valamint a Falco kosarasainak, akik négy közé jutottak a kupában. A december 23-ai áradásról beszélt: a polgármesterrel, alpolgármesterekkel folyamatosan terepen voltak – megköszönte minden szakember munkáját, akik a védekezésben részt vettek. A múlt pénteken 13 szén-monoxid érzékelőt adtak át szociális intézmények vezetőinek, ezáltal rászorulók jutnak hozzá a készülékhez. A Kábítószer Egyeztető Fórum 1,6 millió forintot nyert pályázaton, ezt az összeget drogprevencióra fordítják majd. A Joskar-Ola lakótelepen a Szova folyamatosan kátyúzik, megköszönte a cég munkáját. A Szompark is dolgozik majd a körzetében: a teniszpálya kerítése megrongálódott, ezt kijavítják hamarosan. 


Dr. Nemény András a szén-monoxid érzékelők fontosságára hívta fel a figyelmet, ezért is vezették be a programot. A kátyúzásról is szólt a polgármester: a problémák általában egyszerre jelentkeznek, igyekeznek mindenhova eljutni. 

 

Kátyúzás és az ónos eső 


Dr. Takátsné dr. Tenki Mária szerint a kátyúzási akció sajnos nem sikerült. Azt kérte: állítson össze egy ütős csapatot, amely ellenőrzi, hogy jó munkát végzett-e a Szova. Fontos társadalmi igényt jelzett a képviselő: nincs képzés csecsemőgondozásra a városunkban, csak Sopronban. Jelezte az ELTE-nek, és most újra van. A bölcsődékben lehessen gyakorlóhely a tanulók számára, ezt kérte a polgármestertől dr. Takátsné dr. Tenki Mária. Aztán a takarítógépekről kért tájékoztatást a képviselő: szerinte leálltak a belvárosban, a gépek műszaki állapotáról kért tájékoztatást, illetve a munkaórákról, valamint az útvonalakról is. A héten pár órára az ónos eső miatt járhatatlanná váltak az utak. A napsütés azonban segítségre sietett – 11 órára enyhült a helyzet. A Szovának jelezzék ezt a problémát. A kormányzati támogatást is szóba hozta dr. Takátsné dr. Tenki Mária: a város alultervezte az iparűzési adót. A kabinet több milliárd forinttal támogatja a cégeket, akik itt adóznak. Bonyolultabb a helyzet, mint amit a polgármester állít, vélekedett a képviselő asszony.  

Dr. Nemény András szerint a kormányzat értékeli azt, ha egy önkormányzat óvatosan tervez. Ha marad többletforrás, azt fel lehet használni. Szigorú költségvetést készítettek tavaly, és ez bevált. A kormány valóban támogatja a cégeket, de ez nemzetgazdasági érdek. Az önkormányzat is megtesz mindent, hogy a nagy cégek helyben maradjanak. A mi elvárásunk az, hogy minőségi munkára szombathelyi embereket alkalmazzanak – hangsúlyozta a polgármester. 

Dr. Nemény András leszögezte: a közgyűlés döntheti el, hogy milyen cégeket lát szívesen a város. Akkumulátorgyárakat nem szívesen látnak Szombathelyen, ennek támogatására kérik a szombathelyieket.

Saját területeinkkel mi gazdálkodunk, környezetvédelmi szempontból aggályosak az akksigyárak. A síkosságvédekezéssel kapcsolatban mindenki elvégezte a dolgát, de majd Horváth Soma ad részletes tájékoztatást a témában. Az ELTE-vel az együttműködés eddig is jó volt, eztán is így lesz – jelezte dr. Nemény András.

Horváth Soma azt mondta: a tisztítógép ma is közlekedik, de mínuszokban nem tud, mert elfagy benne a víz. 2019 óta hétvégente is van köztisztasági munka a városban, ha konkrét kérdése van a képviselő asszonynak, akkor a SZOVA-nál részletes tájékoztatást kap majd. A síkosságmentesítő gépek az utcán voltak már éjszaka az ónos eső előtt.

A kátyúzásról is szólt az alpolgármester: szerinte nem kevés benne az anyag, pont olyan módszerrel dolgoznak, mint a korábbi ciklusok ideje alatt. Útépítésben ne tessék ilyen fals dolgokat állítani– mondta végül Horváth Soma.

Ágh Ernő (Fidesz) azt mondta: ma van a pálfordulás napja, érezzük a tavasz szellőjét. Azt kérdezte: korábban volt hóágyúzás, most sokáig volt hideg – miért nem használták ezúttal? Egyetért Illés Károllyal, miszerint legyen 18 év alatt ingyenes a buszközlekedés, ez nagy segítség lenne a családoknak. Nő a kihasználtsága a Blagussnak –
összességében jó a kezdeményezés.

A saját körzetében sok fejlesztés nem történt, de nyílt egy gyorsétterem, ami jó hír. A kátyúzásról is beszélt Ágh Ernő: ezen a folyamaton valóban van mit javítani, ahogy azt a polgármester is elismerte. Egy speciális módszert említett a képviselő, amit korábban használtak Szombathelyen, most azonban nem.

Ahogy látja a keretszámokat: a jövőben kevesebb pénz jut kátyúzásra, kerékpárút-felújításra. Konkrétan a Volán-teleptől kifelé vezető utat említette. A SZOVA egyre több feladatot lát el, így nem jut kapacitás a kátyúzásra. Akkor kell kezelni a kátyút, amikor az pici, így nem durvul el a helyzet.

Az utcaseprő autó valóban jár, a Brenner körúton három-négyszer is végigment a minap – felesleges ennyiszer, inkább menjen ki a gép a peremkerületekbe – vélekedett Ágh Ernő, aki bízik a pálfordulásban, azaz az ő körzetében is lesz végre útfelújítás.

Dr. Nemény András jelezte: fontos Ágh Ernő körzete is a városnak, a Brenner körút egy része pedig érintett a felújításban. A buszközlekedésről azt mondta a polgármester: megvizsgálták a 14, a 16 és a 18 évesekre vonatkozó mintát is, és szerintük a legjobbat választották.

A kátyúzás most is zajlik, január 2-a óta folyamatosan. Sajnos ilyen rossz utakat örököltünk, ezért is tervezzük az idei 800 millió forintos fejlesztést, hangsúlyozta dr. Nemény András.

Horváth Soma arról adott tájékoztatást: a Brenner körúton azért ment annyit a gép, mert a Claudiusnál vesz fel vizet, az Erdei iskolánál pedig ürít.

 

Politikai alapon döntenek a civilek támogatásáról

 

Putz Attila (Éljen Szombathely!) azt mondta: a kis- és középvállalkozásokat is támogatnia kellene a kormánynak, nem csak a multikat. A képviselő ismét felhozta dr. Hende Csaba immár lassan két éves ígéretét, amelyet a zanati utcafelújításokkal kapcsolatban tett az országgyűlési kampányban. Ha bejönne a 35 millió forint a költségvetésbe, akkor azt a Kétrózsa közre fordítják majd.

Az országos városi civil pályázat eredményei ismertek: a képviselő szerint kormányközeli egyesületek részsültek támogatásban, Szombathely esetében ez hatványozottan igaz. Egy 2016-ban alapított egyesület folyamatosan kap támogatást, 30 millió forintot kapott összesen az elmúlt években.

Megnézte Putz Attila, hogy mire költötte el a Női Erőforrás Egyesület a felvett pénz, amelynek elnöke Gál Sándor megyei Fidesz-vezető felesége, Gál-Binger Lívia. 2019-óta nem működik a honlapjuk, semmilyen hírt nem lehet velük kapcsolatban olvasni. Kritizálta a kormányzatot azért, hogy politikai alapon döntenek a civilek támogatásáról.

Dr. Nemény András szerint a pénzt jól is lehet használni, pozitív példaként a herényi egyesületet említette, amely nagyszerű munkát végez. Elszomorító, hogy a civil szférába is beférkőzött a pártpolitika.

 

Komoly probléma a Bocskai-Losonc kereszteződésnél

 

Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely!) tanácsnok azt mondta: tegnap kátyúztak a belvárosban, ezt látta, ezzel kívánta megnyugtatni dr. Takátsné dr. Tenki Máriát. A körzetében a Nádasdy sarkon lesz változás, hogy biztonságosabb legyen a kereszteződés. A Vasút utcában is lesz forgalmi rend változás a helyi lakók kérésére.

Fontos kérdést említett meg. A Vasivíz jelezte: a Bocskai-Losonc út kereszteződésénél komoly probléma adódott a csatornavezetékkel. A probléma komoly, a csatornarekonstrukciót azonnal el kell kezdeni az említett területen.

A kapcsolódó munkálatok február elején megkezdődnek a Katica bisztró előtt, utána viszont teljes útzár lesz a Bocskain. Ez forgalmi rend változással jár, ez érinti a buszközlekedést is. A részleteket felsorolta a tanácsnok asszony, várhatóan március elejére fejezi be a munkát a kivitelező, ha az időjárás kedvező lesz. A tervezett útfelújítás majd március közepén kezdődik el.

Dr. Kecskés László (Fidesz) bizottsági elnök is gratulált a Falcónak. Aztán a szolidaritási adóról beszélt, amit szerinte a városvezetés tévesen értelmez. Ezt követően a szolidaritás szó jelentését ismertette a Wikipédia alapján, majd furcsállta, hogy a baloldali városvezetés miért nem azonosul az empatikus magatartással. Annak mértékét lehet vitatni, de az elvét vitatni hibás – jelezte dr. Kecskés László, aki szerint ez demagógia.

Az adók közül több is olyan, amit nem szeretünk, de fizetünk, vélekedett a képviselő. Dr. Kecskés László kiemelte: a helyi Fidesz sem szeretne akksigyárat, ezt jelezték korábban. Miért nem működött a hóágyú? – tette fel dr. Kecskés László is a kérdést.

 

Mínuszban van a szombathelyi önkormányzat

 

Dr. Horváth Attila szerint komoly elméleti vita van közöttük. A szolidaritási adó sajnos nem az elmaradott országrészekre kerül, ez becsapás. 307 milliárdot szed be az állam, ebből 5 milliárd forint került az önhibájukon kívüli önkormányzatokhoz.

Az alpolgármester szerint a helyi dolgozók megérdemlik, hogy az adójukat itt költsék el. A pénz befolyik a központi költségvetésbe, nem a megfelelő helyre kerül – jelezte dr. Horváth Attila. A törvényt be kell tartani, de hadd kritizálják azt, ha igazságtalannak tartják – hangsúlyozta az alpolgármester.

Dr. Nemény András szerint ez egy marketingfogás, csak nevében szolidaritási az elvont
pénz. Összességében mínuszban van a szombathelyi önkormányzat, de a többi is, ami nem vigasz. Ennek tükrében különösen jó hír a 800 millió forintos útfelújítási program.

Tóth Kálmán kicsit összeveszett dr. Kecskés Lászlóval: a fideszes képviselő korábban azt kérdezte, hogy milyen állampolgárságú Tóth Kálmán – ez még a szolidaritási adónál hangzott el. Az Éljen Szombathely! Frakcióvezetője erre reagált: reméli, hogy az idei kampányban nem kezd hazaárulózásba a Fidesz.

A 23 megyei jogú városból 20 tiltakozik a szolidaritási adó ellen – reagált dr. Nemény András. A szűkös forrást kell beosztani, és sajnálja, hogy a szombathelyiek pénze a „nagy közösbe” kerül.

Németh Ákos (Éljen Szombathely!) tanácsnok kijelentette: Szombathely érdekét Magyarország elé helyezi, igen, ezt vállalja, ezt hívják lokálpatriotizmusnak. Büszkén vállalja, majd a szolidaritási adót egyszerű lenyúlásnak titulálta.

Aztán az akksigyárakat hozta szóba: a fideszes képviselők nem szavazták meg a városvezetés rendeletét.

Később pozitív témákról is beszélt a politikus: Szombathely rendre a legboldogabb város, de ha gond van, akkor az zömében közlekedéssel kapcsolatos. A buszos kedvezményről beszélt, és arra buzdított mindenkit, hogy használja a Blaguss járatait.

Dr. Kecskés László bozótharcoshoz hasonlította Németh Ákost, ő magát büszke magyarnak és büszke szombathelyinek tartja. A szolidaritási adó mértékét lehet vitatni.

Sátory Károly (Fidesz) szerint nagy kormányzati teljesítmény áll a mögött, hogy komoly külföldi cégek költöznek Magyarországra. A képviselő szerint a városvezetés hergeli a szombathelyieket az állammal szemben, ez nem helyes. A körzetével kapcsolatban megjegyezte: a lovarda vezetője kereste meg, hogy ki kellene javítani az oda vezető utat, ennek ügyében történt előrelépés. 


Dr. Nemény András így reagált: azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzatok kapják meg a működéshez szükséges forrást. A forráshiányt közvetlenül az emberek érzik meg, jelezte a polgármester. Az államnak és az önkormányzatoknak együtt kell működnie, de arányosnak kell lennie a feladat- és forráselosztásnak. A polgármester azt mondta: ő igyekszik együttműködni a kormányzati szereplőkkel, az esetek többségében eredményesen is. A kompromisszumokra törekszik, ez pedig sokszor kifizetődő. 


Koczka Tibor Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármestert hozta példaként, aki noha fideszes, de élénken kritizálta a kormányt a szolidaritási adó miatt. A fehérvári városvezető szerint nem hatékony az elvonás elosztása. Nyugat-Magyarországról minden kormányzat rendre elvonja a pénzt, szögezte le. Aztán a címer-ügyben is elmondta a véleményét a politikus: szerinte Horváth Gábor sajtótájékoztatója klasszikus öngól volt politikai kommunikáció szempontjából. 


Horváth Gábor is a kátyús témához szólt hozzá, szerinte a kátyúvonal sem hatékony. Technológiaváltást javasolt. A csatornafedőknél ez sikerült, de ott sem mindenhol. Aztán szóba került egyfajta turbós gép, amivel lehet kátyúzni. Ennek használatához 185 centiméternél magasabb szakember szükséges – de itt kissé zavarossá vált a történet…


Dr. Czeglédy Csaba elmondta: kezdeményezésére a polgármester megkereste a vízügyi hatóságot a december 23-ai „villámárvíz” kapcsán. Sok kérdés vetődött fel, hiszen megépült a dozmati és a lukácsházi víztározó. A szakemberek szerint egy harmadik víztározót kellene létesíteni, Szinesében/Szünösében. Az éghajlatváltozás okozhat hasonló jelenségeket, ezt meg kellene előzni pályázati pénzből. 


Dr. Nemény András válaszában elmondta: a város rendezési tervében szerepel a víztározó, képben van a kérdéssel kapcsolatban. A helyszínen követte nyomon az eseményeket karácsony előtt, folyamatosan egyeztetett a szakemberekkel és a katasztrófavédőkkel.  


Illés Károly szerint dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő mindent elkövet majd, hgy forrást szerezzen a víztározó megépítéséhez. A frakcióvezető szerint változott reggel óta a közgyűlés hangneme, ami elszomorító. Alultervezte a város a költségvetést 25 százalékkal, mondta Illés Károly, aztán hozzátette: a helyi Fidesz nem támogatja az aksigyárakat, amely egyébként nem is ügy, mivel nem volt ilyen megkeresés. Az uniós pénzek érkezése szerinte a baloldali EP-képviselőkön is múlik. A Jókai úton történt baleset a közelmúltban, Illés Károly szerint valóban veszélyes a POTE-előtti átkelő. Ide lehetne okoszebrát létesíteni. 


Dr. Nemény András reagált: az okoszebra létesítés jó ötlet, támogatja a javaslatot. 


Koczka Tibor arra emlékeztetett: a megyei napilapban jelent meg 22 őszén, hogy aksigyár érkezhet Szombathelyre, „ezen lelkendezett a portál”, fogalmazott a képviselő, majd ennek tudatában nem szavazta meg a Fidesz a városvezetés akkumulátorgyárak létesítésére vonatkozó előterjesztését.


Horváth Soma válaszolt a hóágyús kérdésre. Elmondta: amikor átvették a városvezetést, semmi nem volt adott a biztonságos szánkózáshoz. Nem volt jó a talaj, nem működtek a reflektorok, balesetveszélyes volt  terület. A hóágyú beindítása több milliós költséget jelent. Rendbe tették a világítást, felújították vállalkozói segítséggel az Emlékmű oldalát – most rendezett a terület. Jövőre rendelkezésre áll majd a hóágyú is. 


A polgármester a vitát lezárta. Elfogadták Illés Károly azon javaslatát, hogy vizsgálják meg a kedvezményes buszutazást 18 éves koránál is. Ugyanakkor nem lesz vizsgálat a kidőlt karácsonyfa ügyében, ez nem kapott többséget. 


Folytatás délután 3 órakor.       
 

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Nyugdíjas orvosokat köszöntöttek a városházán
Ma délután tartották a XIV. Nyugdíjas Orvosok Napja alkalmából rendezett ünnepi ülést. Az eseményen részt vett - többek között - dr. Nemény András, városunk polgármestere, valamint Kondora Bálint, a Vas vármegyei közgyűlés alelnöke is.
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.