Javítani kell az M1-est a tömegbaleset miatt, új aszfaltot terítenek le
„Kollégáink a helyszínen vannak, a sérült burkolatot felmarják és a helyére új aszfaltot terítenek le. Az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a 29-es kilométernél ezért forgalom- és sebességkorlátozásra, valamint torlódásra lehet számítani!” – írták.
Az Útinform tájékoztatása szerint reggel tíz óra táján a torlódás meghaladta a 8 kilométert.Szombat délután fél három előtt összesen 41 jármű, köztük 5 kamion ütközött az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, a fővárosból kivezető oldalon. A járművek közül 19 kiégett, köztük az egyik kamion utastere is.
A helyszínre négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők, és 39 embert vittek kórházba. A tömegbalesetben tíz gyerek sérült meg, közülük négyen súlyosan és hatan könnyebben, valamint huszonkilenc felnőtt, akik közül tízen súlyosan, míg tizenkilencen könnyebben. Késő este aztán az autóroncsok eltávolítása közben találtak rá a tömegbaleset halottjára, egy 44 éves férfira.
A balesetet az M1-es autópálya útkezelője, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. szerint lokális porátfúvás okozhatta, ami miatt hirtelen csökkenhettek a látási viszonyok - a teljes cikk a Telexen olvasható.
Fotó:MKIF Zrt./Facebook
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.