Hamarosan megnyílik a Jégcsarnok
A korszerű jégcsarnok négy év után mintegy 3 milliárd forintból készül el. Háromezer m2 alapterület, nemzetközi szabványméretű ovális pálya, öltözők, konditerem szolgálhatja hamarosan a korcsolyázás szerelmeseit Szombathelyen.
2017. december 8-án tették le az alapkövét az új szombathelyi Jégcsarnoknak a városi jégpálya szomszédságában. 2,5 milliárdos költségvetéssel tervezték, de időközben megugrottak az árak. Az önkormányzat és a helyi vállalkozások összefogása után a TAO-keret feltöltésével összejött a befejezéshez szükséges összeg, így a kezdés utáni negyedik évben akár karácsonyi ajándék is lehetett volna a jégkorongozó sportolók és a korcsolyázni szerető szombathelyiek számára. A jégcsarnok szívét-lelkét jelentő hatalmas folyadékhűtő berendezésről azonban a decemberi beüzemelése közben kiderült, meglazult benne egy csavar, amit viszont nem húzhat meg bárki, sőt, az egyszerűnek tűnő beavatkozás nagyon is bonyolult, ugyanis előbb le kell fejteni a rendszerből a folyadékot, lecsapatni a párát, számtalan dolgot el kell végezni, mire ez újraindítható állapotba kerül. Ezzel viszont belecsúsztunk a decembertől január közepéig tartó építőipari leállás időszakába. – meséli Zelevics Ferenc, a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub elnöke. Az egyesület üzemelteti majd a korszerű létesítményt, amelyen több határidő-módosítás után most már valóban az utolsó simításokat végzik a kivitelezők.
– Mit kell még elvégezni ahhoz, hogy a sportolók és a korcsolyázni szeretők végre birtokba vehessék a tágas és impozáns jégcsarnokot?
– Festési munkálatok vannak vissza, ragasztás, gumiszegélyek, néhány helyen a gumipadló. Mindezzel a lehűtés előtt végezni kell, hiszen a festék, a ragasztó másképp kötnek, száradnak a hidegben. Ez nagyjából a hónap végéig lefut, akkor elkezdhetjük a próbaüzemet, az nagyságrendileg egy 30 napos időintervallum. Azalatt ki kell derülnie, hogy minden úgy működik-e, ahogy eltervezték a tervezők. Ha ez megvan, akkor utána tudunk nyitni. Március elejét vizionáljuk mi. A 60x30 méteres, standard méretű pályán az új, elektromos üzemű jégkarbantartó rolba már munkára kész, csak ez 40 millió forintba került, de szükség volt rá, hiszen a régi már elmúlt 35 éves.
A klubelnök hatalmas lelkesedéssel és örömmel vezet végig bennünket a modern létesítményen. Mutatja az automatizált, gigászi hűtőberendezés részleteit, az elektromos rolba töltőállomását, az óriási levegőztető szivattyúkat, és vezet végig a számtalan kiszolgáló helyiségen. Összesen nyolc öltöző áll majd rendelkezésre, külön a női és a férfi versenyzőknek, edzőknek, bíróknak, és a közönségkorcsolyázásra érkezőknek. Lesz büfé, recepció, kölcsönzőhelyiség, orvosi szoba. Az emeleten közösségi tér, és két különböző edzőterem is található. A palánkrendszer, a korlátok, és a lelátók is elkészültek már. A létesítmény nagyjából 450-480 nézőt képes befogadni álló- és ülőhelyeken, de a lelátórendszer később tovább bővíthető.
– A szabadtéri, régi jégpályát nézve, Szombathelyen hatalmas az igény a korcsolyázási lehetőségre. Az új jégcsarnokot bárki használhatja majd?
– Természetesen igen, de a létesítmény elsősorban a jégkorong sport számára épül, hiszen a Jégkorong Szövetségen keresztül TAO-keretből jöhet létre, és a működést is ez a forrás teszi majd lehetővé. A Szombathelyi Pingvinek 30 éves múlttal rendelkeznek. A jégkorongklubnak jelenleg 130 utánpótlás korú és mintegy 20 felnőtt játékosa van, nekik nagy könnyebbség lesz, hogy helyben edzhetnek és versenyezhetnek is. Az elnök arra számít, ha elkészül a jégcsarnok, a sportolók száma is nőni fog. Az intézmény elsősorban a jégkorong fellegvára lesz, de más jeges sportok is otthonra lelhetnek itt a későbbiekben.
A nagy értékű folyadékhűtő berendezés most már üzemkész, egy gombnyomásra mehet a hideg a pályatest alá. Ha a még hátralévő apróbb munkákkal, a festéssel, ragasztással végeznek a kivitelezők az épületben, indulhat a jégkészítés. Centiméterről centiméterre kell vastagítani, hogy jó minőségű legyen, éppen ezért ez egy többnapos és rendkívül költséges folyamat. A 30 napos próbaüzem után nyitja meg kapuit a létesítmény a versenyek és a közönségkorcsolyázás előtt is. Eredetileg úgy tervezték, hogy a Jégcsarnok az év 11 hónapjában tart nyitva. Az elnök szerint első körben a bajnoki szezon végét célozták meg. Májusig már az első néhány hónap működési mérlegét is meg tudják vonni. A szabadtéri jégpálya a téli szezonban továbbra is rendelkezésre áll majd.
Fotó: Nagy Jácint
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.