km/óra
  2024.12.21., szombat  •  Tamás napja
Jelentősen csökkent a vasárnapi csapadék esélye

Jelentősen csökkent a vasárnapi csapadék esélye

Módosult a Darragh névre keresztelt ciklon mozgásának iránya, így jelentősen csökkent a vasárnapi csapadék esélye - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.

 

Közölték: a hétvége, illetve jövő hét elejének időjárása kissé módosult az elmúlt napokban, ugyanis az északnyugat felől érkező, brit meteorológusok által Darragh névre keresztelt ciklon irányt változtatott.


A ciklon a korábbi futások alapján közvetlenül érintette volna a Kárpát-medencét, a szerdai modellfutás vasárnapra egyes részekre kiadós csapadékot, volt, ahova intenzív havazást is prognosztizált - emlékeztettek.


Hozzátették: a helyzet azonban markánsan megváltozott, mert a legfrissebb előrejelzések szerint a ciklon hidegfrontja az Alpok felett hullámot vet, lelassul, és déli ágán mediterrán ciklon képződik, amelynek középpontja Magyarországtól délnyugatabbra helyezkedik majd el, így a vasárnapi csapadék esélye jelentősen csökkent. A friss előrejelzésekben inkább a jövő hét elejére tolódott a csapadék érkezése - írták. (MTI)


Illusztráció: Pixabay

Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak