Jól járt a becsületes kincskereső
A névtelenséget kérő hegymászó még 2013-ban, több mint 4300 méter magasságban, a Bossons-gleccseren lett figyelmes egy fémdobozra. A drágaköveket egy Made in India feliratú kis zsákban találta meg. Rájött, hogy valószínűleg kincsesládát talált, ezért a csendőrségre vitte dobozt és ki is derült, hogy annak a tartalma több százezer eurónyi – derül ki az AFP híradásából.
Az azonban csak hosszas huzavona után dőlt el, hogy a drágaköveknek a felét, a becsült értékük szerint 150 ezer eurónyit (azaz több mint 54 millió forintnyit) tarthat meg a becsületes megtaláló. A kincs másik fele a helyi hatóságoké marad.
1950-ben és 1966-ben két indiai utasszállító ütközött a 4810 méter magas Mont Blanc-nak. Az első zuhanásnál ötvennyolcan, a másodiknál száztizenheten vesztették életüket. Túlélők nem voltak, így a repülőgépek a rakományaikkal együtt fagytak bele a gleccserekbe – emelte ki a Telex szemléje.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.