Káoszból megszülethet a rend: Szilárdi Béla tárlata

Friedrich Nietzsche (1844-1900; nagy hatású német filozófus, költő, zeneszerző) ihlette Szilárdi Béla legfrissebb festményeit. Kiállításának kurátora a műkereskedő Einspach Gábor. A múlt pénteki tárlatnyitó nagyszámú érdeklődőjét Pados Gábor galériatulajdonos, műgyűjtő köszöntötte. A hangulati aláfestést Szabó Tibor Jászai-díjas színész, a Weöres Sándor Színház direktora szolgáltatta A misztrálhoz című Nitetzsche-verssel: „Ki nem táncol a szelekkel, / kinek pólya-göngyöleg kell, / s zord és korcs-agg a szíve, / ki itt álszent-Jankó mása, / erény-mafla, szűz-libácska –  / Édenünkből ki vele!”. 

Pusztay János nyelvész, egyetemi tanár/professor emeritus skiccelte fel Szilárdi Béla lét-útját megnyitó beszédében: „Autodidakta festő. Ugyan gyerekkora óta fest, de sokáig nem érezte, hogy festő, csak az utóbbi időkben kezdi magát annak érezni. Münchenben tanult számítástechnika-grafika szakon, felvették a Bajor Művészeti Akadémiába, sok kiállítása volt Ausztriában és Németországban. A rendszerváltozás után költözött haza. Gutaházán él, a Zsennyei Művésztelep közelében, hozzájárulva – sok művésztársával, irodalmárokkal, zenészekkel, képzőművészekkel együtt – a kistérség emelkedett szellemi életéhez. ’Összművész’.

Szabadon jár-kel át a különböző művészeti ágak határain. (Ahogy tette-teszi ezt a hétköznapi életben is.) Iskolázott zenész (tubán játszott-játszik, dzsessz-zenész, de működött orgonistaként is). Zenetanár, fotográfus, grafikus (mielőtt elhagyta Magyarországot, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetében dolgozott alkalmazott grafikusként). És festőművész. Ahogy egy német kritikusa megjegyezte, zenészi tapasztalataiból profitál; a zene matematikai kompozíciós sémái vezették a festészetben, a harmónia szigora. Ezzel magyarázható, hogy a látszólagosan kaotikus művek önkéntelenül is szerkesztett szín-kavalkádok.”

A Nietzsche ihlette Szilárdi-festmények kapcsán kifejtette: „Nem a gondolatokat illusztrálja, hanem a filozófus absztrakciói ragadják meg, így alakítva ki a maga képi világát. A Táncoló csillagok kapcsán csak egy motívumot ragadok ki: a káosz-felfogást. A képek – első meg talán még a második pillantásra is – káoszt mutatnak, mintegy annak jegyében, hogy ’kezdetben vala a káosz’, de a káoszból megszülethet a rend. Ahogy a filozófus megfogalmazta: ’Az embernek káoszt kell magában hordoznia, hogy egy táncoló csillagot szülhessen.” 
S még egy strófa a már idézett Nietzsche-versből: „Táncolj hát ezernyi háton, / hullám-háton s – hamisságon – / éljen ki új táncba fog! / Járjuk ezerféleképp ezt, / bennünk majd szabad művészet / s boldog tudomány lobog!”.  

Szenkovits Péter 

Fotó: Nagy Jácint