Karácsonyi rege – jótékonysági koncertet tartott a Sárvári Oratorikus Kórus
A Sárvári Oratorikus Kórus (SOK) november 23-án tartotta ez évi nagyszabású, jótékonysági koncertjét Karácsonyi rege címmel. A helyi Annunciáta Nővérek evangelizációs, missziós munkájára gyűjtöttek, akik elsősorban tiszta szeretetükkel adnak példát a felnövekvő generációnak az emberszeretet gyakorlásáról. A koncerten 200 ezer forint gyűlt össze, az összeg ünnepélyes átadására december 6-án, pénteken 18:30-kor kerül sor a SOK próbatermében (Hang-villa, Sárvár Várkerület 17.), ahová egyébként ezen az estén a holland Mikulás is ellátogat.
A SOK közössége nem hagyja abba jótékonysági akcióját. A Karácsonyi rege előadásra egyedi dekorációkkal feldíszítettek két darab 6 méter magas karácsonyfát és most ezer forintos áron árulják azokat, hogy a szombathelyi Markusovszky kórház gyermekosztályának gyűjtsenek. Az akcióban értékesítési pontként segíti őket a Szent László Plébánia templom és a Szőnyeg Centrum sárvári üzlete, itt lehet megvásárolni ezeket a Karácsonyi rege batyukat. A befolyt összegből a gyermekosztály alapítványán keresztül játékokat, foglalkoztató, kézműves eszközöket vesznek. Remélik, hogy azok használata közben a beteg gyerekek kórházi tartózkodások idején enyhül fájdalmuk és boldogabbak lesznek.
Fotó: Sárvári Oratorikus Kórus
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.