km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Kétszer is egyenlített a Haladás, de nem szerzett pontot a Kelen SC ellen

Kétszer is egyenlített a Haladás, de nem szerzett pontot a Kelen SC ellen

Az NB/III Észak-Nyugati csoportjának 3. fordulójában a szombathelyiek a fővárosban léptek pályára. Hét gól esett, a vasiak kikaptak.

A Haladás kezdte a meccset, a hazaiak két szöglettel nyitottak, de helyzet nem alakult ki a vendégek kapuja előtt.

A 3. percben Kádár fejelt közelről a Hali kapujába. (1-0)

A 11. percben egy jobboldali beadás után Ferencz lőtt 6 méterről a jobb alsó sarokba, (1-1)

A fővárosiak támadnak többet, immár az 5. szögletüket végzik el.

A 16. percben Borbély lőtt 18 méterről, Horváth Bendegúz kornerre tolta a labdát.

A 18. percben egy hazai szöglet után a bal kapufán csattant a labda, majd Jancsó felszabadított. Most nagyon beszorult a Hali.

A 23. percben járunk - ívószünet. Eddig a hazaiak birtokolják többet a labdát.

A 26. percben Jancsó passzolt remek ütemben Horváth Arnodhoz, a középpáláys 12 méterről lőtt, Czerula azonban bravúrral védett. Nagy ziccer volt.

A 33. percben egy szép vasi támadás végén Czuczi tört be a 16-oson belülre, beívelt, de Czerula lehúzta a labdát.

A 36. percben Kovács kapott sárgát. A Kelen SC támad folyamatosan, de a szombathelyi védelem magabiztosan rombol.

Szünet, a gyors gólváltás után mindkét kapu előtt voltak helyzetek.

Megkezdődött a második félidő, csere nem volt.

A 48. percben Koncz lőtt kapufát, majd a kipattanó után Kovács kezén csattant a labda. 11-es. A büntetőt értékesítette Borbély, a jobb asló sarokba rúgta a labdát. (2-1)

Az 50. percben egy jobboldali beadás után Szabó Gábor vette be Horváth Bendegúz kapuját- (3-1)

Csere a vasiaknál: érkezett Dezamits és Tarján.

A hazaiak nagyon megnyomták a második félidő elejét.

Az 57. percben újabb keleni lehetőség: Koncz lőtt 12 méterről, de Varga blokkolni tudott.

Eltelt egy óra, a Haladás most kezdeményezőbb, de egyelőre nem volt helyzete a szombathelyieknek.

Újabb cserék: Jancsó és Horváth Arnond le, Fehér és Hári be.

A 67. percben Szakály végezhetett el szabadrúgást 25 méterről, de a labda elkerülte a jobb kapufát.

Ivószünet - nagyot kellene hajráznia a Haladásnak, ha pontot akar szereni.

A 72. percben Szakály végzett el szabadrúgást, balról, 24 méterről. A Hali középpályása a rövidbe tekerte a labdát (3-2).

Tíz perc van hátra, a Hali többet támad, megy az egyenlítésért.

A 81. percben Horváth Márk lőtt 20 méterről, középről, de a labda elkerülte a jobb kapufát. Megy előre a Haladás, van még tíz perc.

Egy jobboldali szöglet után Tarján Patrik érkezett középen, és a kapuba vágta a labdát. (3-3).

Egy hajmeresztő védelmi után a 89. percben Szabó Gábor lőtte a Haladás kapujába a labdát. (4-3).

Vége a meccsnek, a pontszerzés simán benne volt a játékban..
 

KELEN SC - Haladás VSE    4-3  (1-1)
Kelen SC Sporttelep, 400 néző, vezette: Török M.
KELEN SC - Czerula - Bittera, Bedővári, Erdei, Borbély, Kádár, Szebó N., Pilter, Koncz, Juhász, Szabó D.

Haladás VSE: Horváth B. - Horváth M., Kovács B., Varga Cs. (Fábián B. 79') Czuczi P. (Tarján P. 46') - Szakály A., Horváth A. (Hári K 61') - Árvay D. (Dezamits D. 46') Jancsó A. (Fehér D. 61') - Szenczi B.

Góllövők: Kádár M. (4') Borbély B. (49') Szabó G. (51' 88') ill. Bitterra B. (11') Szakály A. (73') Horváth M. (82')

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.