Kenesei visszavonult, de visszatérhet Szombathelyre

– Nagyon jó emlékeim vannak, szuper volt minden, amikor 2008-ban odaigazoltam. Már az első benyomásaim nagyon pozitívak voltak, attól függetlenül, hogy a Zetében játszottam, ezért szerintem először a szurkolók nem fogadtak annyira jó szívvel – kezdte Kenesei Krisztián. – Szerencsére ezt nagyon gyorsan át tudtuk hidalni, hiszen már az edzőmeccseken elkezdtem rugdalni a gólokat. Ezt tetőzte, hogy az Arsenal ellen is betaláltam telt ház előtt. Nagyon jó volt akkoriban Szombathelyen sétálni az utcán. Az első év rögtön fantasztikusra sikeredett, hiszen harmadik helyen zártunk, amivel történelmet írtunk. Nagyon jó kis csapata volt akkor a Haladásnak. 

– Mi volt a legemlékezetesebb pillanata Hali-mezben?

– Ez a bronzérem örökre megmarad az emlékeimben, de igazából az egész négy és fél év is, amit ott töltöttem. Az utolsó előtti fordulóban idegenben nyertünk Pakson, így realizáltuk a harmadik helyünket. A zárófordulóban belefért a Zete elleni botlás is, pedig vezettünk is. Nyilván a közönségnek csalódás volt, hogy elveszítettük a fontos rangadót, de öröm az ürömben, hogy már nem osztott, nem szorzott az a meccs. A városban, amikor kijött 15 ezer ember, és együtt ünnepeltük a harmadik helyet, az nagyszerű élmény volt. Az Európa Ligában játszani is, tehát azért nagyon-nagyon sok emlékezetes meccs van a hátam mögött Haladás-mezben.

– Karrierje polcain hova helyezné a Haladásnál töltött időszakot?

– Mindenképp benne van az első háromban. Mindenhol voltak pozitív élményeim, de az sem véletlen, hogy a második legtöbb évet töltöttem el Szombathelyen a pályafutásomból. A fiam még mindig Szombathelyen él, és a HVSE-ben is focizik. 

Az is lehetséges, hogy a nyártól Kenesei Krisztián is visszatér Szombathelyre? Igaz, már nem játékosként, hanem edzőként…

– Beszélgettem a vezetőkkel már erről, hogy esetleg segítsek az Illés Akadémián vagy a felnőtt csapatnál. Nem zárkózom el tőle, de azt is elmondtam, hogy nekem az MTK-nál van egy biztos állásom, ahol nagyon szeretnek. A nevelőegyesületemről van szó, tehát azt nem szeretném felrúgni. Ha a kettő tud működni együtt, az nagyon jó lenne. Ha nem, akkor sajnos nem valószínű, hogy összejön. Természetesen soha nem mondom, hogy soha, mert nem lehet tudni. Főleg azután, ami most folyik a világban. Sokat járok azért Szombathelyre a fiam miatt is, meg persze vannak még barátaim is, akiket meg szoktam látogatni.

– Pedig az utolsó hónapok már nem sikerültek fényesen…

– Az utolsó fél évre már nem szívesen emlékszem vissza. Artner Tamással nem volt felhőtlen a viszonyunk, mert egy olyan emberrel nehéz, aki csak arra megy rá, hogy valamilyen úton-módon megpróbálja kitenni a csapatból azt a játékost, aki húzza a szekeret. Ráadásul Aczél Zoltán távozása után engem kérdeztek meg, hogy ki legyen az edző, és én őt mondtam. Aztán elkezdődött a huzavona, hol játszottam, hol csere voltam. Ha nem tett be, meg sem magyarázta. Emiatt kicsit nekem is tele lett a pohár, és jött az a bizonyos kispadra leülős, tapsolós gólöröm, ami után a tartalékokhoz küldtek. Nem tudok arra mit mondani, aki annak örül, hogy engem kitesz a csapatból, nem mintha egy világklasszis lettem volna. Nyilatkoztam már korábban is, nincs benne az első ötven edzőmben, akikkel együtt dolgoztam – zárta szavait Kenesei.