km/óra
  2024.10.22., kedd  •  Előd napja
Két olyan orosz szerző is részt vesz a budapesti könyvfesztiválon, akik nyíltan támogatják Oroszország háborúját Ukrajna ellen

Két olyan orosz szerző is részt vesz a budapesti könyvfesztiválon, akik nyíltan támogatják Oroszország háborúját Ukrajna ellen

A 29. Nemzetközi Budapesti Könyvfesztivál hivatalos programján a Putyin-rezsim által támogatott két orosz szerző részvételét Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész, az ELTE BTK egyetemi tanára vette észre.

Alekszej Gravickij moszkvai író a Donyecki Népköztársaság (DNR) Írószövetségének tagja, amit 2014 után, a „kultúra megszállásának jegyében” alapítottak, Gravickij aláírta 2022-ben azt a nyílt levelet is, amely üdvözölte az Ukrajna elleni „speciális hadművelet” megkezdését. De meghívást kapott a könyvfesztiválra Dmitrij Bak újságíró és műfordító is, aki jelenleg az orosz irodalmi múzeumok csúcsvezetője, az orosz állami 1-es csatorna műsorában is saját programot vezet, 2014-ben aláírta a Krím bekebelezését támogató levelet, és két magas állami kitüntetést is birtokol - írja Hetényi Zsuzsa Facebook-oldalán.

Hetényi Zsuzsa szerint míg „a világ magukra valamit is adó kulturális és oktatási intézményei 2022 februárja után megszakították a hivatalos kapcsolatot az orosz állami intézményekkel és a háborút támogató személyekkel”, a budapesti könyvfesztivál mégis vendégül látja a két szerzőt, amelyet még a kultúra híd-szerepe sem magyaráz akkor, ha diktatórikus rezsimekről van szó.

Gál Katalin, az eseményt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke ezzel szemben a Népszava megkeresésére úgy reagált, hogy a két orosz személyt más nemzetközi könyves és kulturális események is befogadták, így például a Frankfurti Könyvvásár, majd hozzátette: óva intene mindenkit attól, hogy ilyen módon kezdje el szemlélni egy könyvfesztivál résztvevőinek összetételét.

Fotó:Best of Budapest

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ebből a szombathelyi gimnáziumból tanulnak tovább a legtöbben az ELTE-n
Ezüst Eötvös-díjat kapott a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium az ELTE interaktív pályaválasztó fesztiválján, az ELTEfeszten.
Csodájára járnak az egzotikus szombathelyi kertnek: kenguruk ugrálnak a tyúkok között
Mindig is az egzotikus állatok megszállottja volt a szombathelyi Varga Tamás, azt azonban álmában sem gondolta, hogy egyszer majd kengurukkal osztja meg udvarát. Jelenleg már 20 kenguru legel a tyúkokkal a közös udvaron, írja a hellovidek.hu.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Bődületes összegbe kerülne Szombathely cserére megérett víziközmű-hálózatainak kiváltása
Szombathelyen évi 10-12 kilométernyi víz- és szennyvíz gerincvezeték felújítás lenne sürgető, de a legrégebbi öntött vas, beton, azbeszt-cement, acél és horganyzott anyagokból készült csövek kiváltása is már nagyon időszerű. Az elöregedett vízi közmű gerincvezeték hálózat hossza a városban mintegy 320 kilométernyi, ezeket kicserélni majdnem annyiba kerülne, mint Szombathely kétévnyi teljes költségvetése.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.