km/óra
  2025.03.09., vasárnap  •  Franciska, Fanni napja
Többször megütötték, sokkolták és megkötözték idős áldozatukat a vasi rablók

Többször megütötték, sokkolták és megkötözték idős áldozatukat a vasi rablók

Jelentős értékre felfegyverkezve, bűnszövetségben, folytatólagosan és társtettesként elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt bűnösnek mondott ki a Szombathelyi Törvényszék két férfit, akik kétszer is kirabolták idős Vas vármegyei áldozatukat, több mint 39 millió forintot zsákmányolva tőle – közölte az MTI-vel csütörtökön a Szombathelyi Törvényszék.

A bíróság az elsőrendű vádlottat első fokon, nem jogerősen 10 év fegyházra és 7 millió 600 ezer forint vagyonelkobzásra, a másodrendű vádlottat pedig 9 év fegyházra ítélte – ismertette a törvényszék szóvivője.

A bíróság honlapján is közölt ítélet szerint a vádlottak korábban építőipari segédmunkát végeztek a sértettnél, akinek vagyoni helyzetéről tudomást szereztek.

A vádlottak úgy döntöttek, kirabolják volt munkaadójukat, 2023 augusztus 17-én éjszaka a nyitott teraszajtón keresztül jutottak be a sértett házába, amelynek emeleti hálószobájában rátámadtak az alvó, álmából felébredő emberre. Többször megütötték, elektromos sokkolóval sokkolták és megkötözték – írták.

Ismertetésük szerint a sértett – aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – a bántalmazás hatására 37 millió 800 ezer forintot adott át a vádlottaknak.

Néhány hónappal később 2023 december 5-én éjszaka a két rabló ismét betört a séi ingatlanba, a kerítés drótját kivágták, a ház falára szerelt riasztót leütötték, a biztonsági kamera vezetékeit elvágták, végül egy ablak üvegét betörték – részletezték.

Hozzáfűzték: a sértett a behatolás zajára felébred, a hátsó teraszaszajtón keresztül az udvarra menekült, de a tettesek utolérték. Visszahúzták a házba, ahol pénzt követelve ököllel és baseballütővel ütötték. Ezúttal 30 ezer forintnyi készpénzzel, 1,2 millió forint értékű ékszerrel és a sértett 144 ezer forintot érő mobiltelefonjával távoztak.

Az ítéletben szerepel az is, hogy a vádlottak 2023 július 14-én betörtek egy dozmati lakóházba is, melynek ablakát befeszítették. Onnan több mint 2 millió 300 ezer forint készpénzt és 400 ezer forint értékű kincstári takarékjegyet vittek el. Ez utóbbit a lebukástól félve nem használták fel, az elsőrendű vádlott elégette.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védőik enyhítésért fellebbeztek, így az nem jogerős. A bíróság a vádlottak letartóztatását fenntartotta.

 

Fotó: Pixabay

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 6. szám - 2025.02.28.
Savaria Fórum 34. évfolyam 6. szám - 2025.02.28.
tematikus oldalak