km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
Kézilabda: a város továbbra is elkötelezett az SZKKA csarnokprojektjének megvalósításában

Kézilabda: a város továbbra is elkötelezett az SZKKA csarnokprojektjének megvalósításában

Közleményt juttatott el lapunkhoz dr. László Győző, Szombathely MJV sportért felelős alpolgármestere Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szombathelyi Kézlabda Klub és Akadémia (SZKKA) együttműködéséről.

 

Mint írják, a város önkormányzata továbbra is elkötelezett az SZKKA csarnokprojektjének megvalósításában, ezért továbbra is ingyenesen rendelkezésre tartja azt a közel 80 millió forint értékű ingatlant, ahol a klub saját otthona - mindannyiuk közös örömére - végre felépülhet.


„Sajnálatos módon azonban Szombathely költségvetési helyzete nem teszi lehetővé, hogy a Pődör Zoltán ügyvezető úr legutóbbi levelében előterjesztett további kéréseknek eleget tegyünk. Nem áll módunkban sem a létesítményhez vezető útcsatlakozás kiépítése, vagy ennek hiányában 200 millió forintos kártérítési kötelezettség vállalása, sem előzetes területrendezési földmunkálatok elvégzése több tízmillió forintos nagyságrendben. Ezek a költségek az általános gyakorlat szerint a beruházót terhelik, városunk a fenti értékű ingatlan biztosításával így is jelentős mértékben hozzájárul a projekt sikeres lebonyolításához”, fogalmaznak. 


Ugyanitt kiemelik, hogy az önkormányzat továbbra is 55 millió forint támogatási összeget tart készenlétben az SZKKA számára, melynek lehívásának - ahogy eddig is - csupán annyi a feltétele, hogy az egyesület és Kft. átvilágítása a klub által vállaltan megtörténjen, valamint, hogy a felügyelőbizottságok szintén a klub vállalásának megfelelően végre megkezdjék működésüket.


Hozzátették, bíznak benne, hogy a klub vállalásainak teljesítésével valamennyi akadály elhárul, és mihamarabb sor kerülhet a támogatás folyósítására.

 

Fotó: archív/Pataki Gergő 
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Hadiállapotot vezetett be a köztársasági elnök Dél-Koreában, de a parlamenti többség érvénytelenítette, a katonaság mégis fenntartja azt
Politikai káosz alakult ki Dél-Koreában, miután Jun Szogjol dél-koreai elnök kedden teljesen váratlanul hadiállapotot hirdetett, arra hivatkozva, hogy a választásokon nemrég többségbe került liberális párt összejátszik Észak-Koreával. A 300 fős dél-koreai parlament 190 képviselője - kormánypártiak és ellenzékiek egyhangúan - leszavazta a rendkívüli hadiállapotot. A katonaság azonban az elnöknek engedelmeskedik - várják a reakcióját. Óriási a feszültség az országban.
Nyugdíjas orvosokat köszöntöttek a városházán
Ma délután tartották a XIV. Nyugdíjas Orvosok Napja alkalmából rendezett ünnepi ülést. Az eseményen részt vett - többek között - dr. Nemény András, városunk polgármestere, valamint Kondora Bálint, a Vas vármegyei közgyűlés alelnöke is.
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.