km/óra
  2025.01.08., szerda  •  Gyöngyvér napja
Ki igazolja a gyermek hiányzását?

Ki igazolja a gyermek hiányzását?

Országos aláírásgyűjtést indított a Házi Gyermekorvosok Egyesülete a bölcsődei, óvodai, iskolai orvosi igazolások rendszerének megváltoztatásáért. Szerintük a jelenlegi jogszabály nem tükrözi a 21. századi gyermekgyógyászati ismereteket és gyakorlatot, megalázó helyzetet teremt, és sok esetben közokirat-hamisításra kényszeríti az orvosokat, azáltal, hogy a szülők akkor is tőlük kérnek igazolást, amikor nem betegség miatt marad távol a gyerek az intézménytől.

–A lányom negyedikes a Brenner iskolában. Ahogy a legtöbb intézményben, ott is három napot igazolhat a szülő, ami sokszor kevés – mondja Havasi-Kerényi Kata. – Számtalanszor adódott olyan helyzet, amikor egy otthon kezelhető kisebb betegség miatt is orvoshoz kellett fordulni igazolásért, hogy ne az értékes szülői napokat pazaroljuk el. Pedig nem szívesen várakozunk a rendelőben a súlyosabb tüneteket produkáló gyerekek között. Támogatnám, hogy a szülő több napot igazolhasson, én és sok szülőtársam is felelősen bánnánk ezzel a lehetőséggel.

A beteg gyermek az orvos által meghatározott időszakban nem mehet közösségbe. Azt, hogy a gyermek ismét látogathatja a nevelési-oktatási intézményt, orvosnak kell igazolnia. Így szól a jogszabály, ami a mindennapokban sok kellemetlenséget okoz orvosoknak, szülőknek, iskolának egyaránt.
–Ha a gyermek komolyabban beteg, természetesen szükséges a vizsgálat, de egy otthon is kezelhető kötőhártya-gyulladás, hasmenés, nátha vagy köhögés miatt felesleges felkeresni a rendelőt – mutat rá dr. Pölöskey Péter házi gyermekorvos. – Vissza kellene adni a szülőnek a gyermeke iránti felelősséget, ahogy ez számos nyugati országban jellemző. Miért ne igazolhatná le az édesanya vagy az édesapa a gyermeke enyhe betegségét, ha nem kell orvoshoz menni, mert egy szuszpenzióval, köptetővel, orrcseppel otthon is kikezelheti? – teszi hozzá.

Az orvosok új társadalmi megegyezést szeretnének elérni, ezért indították az aláírásgyűjtést. Eddig tízezer támogatót sikerült megnyerni a kezdeményezésnek. Az egyesület jogszabály-módosítást kezdeményez arról, hogy emeljék 10-15 napra a szülő által igazolható napok számát, de felmerült az is, hogy tegyék korlátlanná.

–Ez nem azért van, mert lusták vagyunk, vagy nem akarunk segíteni a szülőknek – szögezi le dr. Pölöskey Péter. – De a háziorvosok amúgy is leterheltek, kevesen vagyunk, és a rendelési időnk harmadát indokolatlan igazolások írogatásával töltjük. A sokszor – jogosan – reklamált valódi betegellátásra pedig ezért sem marad időnk.

Számtalanszor adódik olyan helyzet is, amikor nem betegség, hanem egyéb családi program miatt is az orvoshoz fordulnak a szülők, mert elfogytak az általuk igazolható napok.

–Nyelvvizsga, családi tragédia, utazás miatt is gyakran kérnek tőlünk igazolást. Ilyenkor nagyon nehéz azt mondani a szülőknek, hogy nem érzünk velük együtt. Az orvos és a család között hosszú évek óta fennálló bizalmi viszony van, ezért előfordul, hogy nem tagadjuk meg ezt a kérést, pedig tudjuk, hogy közokirat-hamisítást követünk el – magyarázza dr. Pölöskey Péter. Szerinte az ilyen méltatlan helyzetek miatt is fontos lenne megváltoztatni a jogszabályt.

Az iskolák szokásjog alapján, a házirendben szabályozzák, hogy a szülő három nap távolmaradást igazolhat. De a legtöbb intézmény ezt rugalmasan kezeli: a Paragvári Utcai Általános Iskolában például, ha a szülő egy családi program miatt előre elkéri gyermekét, azt a három napon felül, külön igazolás nélkül megteheti. Ilyen helyzetekben mindig partner az iskola, az indokolatlan távolmaradást, az iskolakerülést azonban nem engedhetik, mondja az igazgató.

–Nemcsak az a dolgunk, hogy megtanítsuk az anyagot, hanem az is, hogy a gyerekek felelősségérzetét, kötelességtudatát kialakítsuk, fejlesszük. Nem szabad teret engedni annak, hogy az igazolatlan vagy indokolatlan mulasztások elszaporodjanak – mondja Kőváriné Fekete Marietta.
A petíciót a www.peticiok.com weboldalon lehet aláírni.

Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak