Kilátástalannak tűnik a HVSE helyzete, de lesz megoldás a szakosztályok túlélésére
A sportegyesület reménytelennek tűnő anyagi helyzetben van, 1.38 milliárd forintos adóssággal, amiből 270 millió forint lejárt tartozás. A HVSE számláját a NAV inkasszózza - 55 milliós követelés vonnának le - , emiatt az esedékes központi pénzek mellett a város támogatásának fennmaradó része sem tudna megérkezni, jogszabály tiltja a köztartozással terhelt cégek/egyesületek önkormányzati, állami támogatását.
1 milliárd pluszból 1.38 milliárd mínusz
A csődközeli helyzet annak ellenére keletkezett, hogy kiemelt egyesületként az állam évi 250 millióval támogatja a működést, a sportkomplexum használatáért sem kell fizetnie a HVSE-nek, az létesítményfenntartása évi körülbelül 380 millió forintot utal az állam - az egyesület számlájára (technikai oka van, hogy nem közvetlenül a fenntartónak, hanem az egyesületen keresztül), innen kellene tovább küldeni a pénzt a Szombathelyi Sportkomplexumot üzemeltető, szintén állami cégnek. Az utánpótlás focit is működtető futball kft bérleti díját is az állam állja, az egyesület TAO-pénzeket is felhasznál, összességében 1 milliárd forint körüli támogatásból működhet, mégis, több mint egymilliárd forint fölötti az adóssága - ebből 500 millióval és annak kamataival a lemondott, de utód híján még 60 napig maradni kényszerülő elnök Homlok Zsoltnak tartozik. Ezek a számok dr. Nemény András polgármestertől hangzottak el közgyűlésen. A városvezető elmesélte, hogy megismerve a Haladás kilátástalannak tűnő helyzetét - bár a pontos adósság mértékét még mindig nem látja tisztán - egyeztetést kezdeményezett a szakállamtitkárral arról, hogy milyen módon lehet megmenteni az egyesületben sportoló gyerekeket, edzőket. Azt a javaslatot tette Schmidt Ádámnak, hogy a Szombathelyi Sportiskola átvenné a HVSE szakosztályait, az így létrejövő egyesület kiemelt lenne, és a jövő évi támogatás is (250 millió) ide érkezne. Ugyanez lenne a helyzet a stadion bérlésére kapott központi forrással (380 millió) is, így a sportolók asz edzéseiket a megszokott helyszíneke folytathatnák.
Tragédia, hogy nem választottak elnököt
Schmidt Ádám leegyeztette a főnökével a javaslatot - ez maga Orbán Viktor -, és pozitív visszajelzést adott a polgármesternek, megosztva vele azt az információt, hogy időközben Homlok Zsolt is megpróbált 270 millió forint pénzt kérni tőlük, de nemet mondtak neki.
Nemény András ezután a szakosztályvezetőkkel találkozott, ahol vázolta az alternatívát, hogy a Szombathelyi Sportiskolába integrálódhatna a Haladás VSE, amennyiben ellehetetlenül a 14 szakosztályban 1014 gyermeket foglalkoztató 106 éves egyesület működése.
Nemény András tragédiának nevezte, hogy nem választottak új elnököt a Haladásnál, és azt is fájlalta, hogy a küldöttgyűlésen nem szavazták be a felügyelőbizottságba Czeglédy Csabát - úgy várnák el a további támogatást, hogy nem engednek betekintést az egyesület valódi gazdasági helyzetébe, mondta. Mindenestre Homlok Zsolték most a 373 milliós állami támogatást várják, valószínűleg ebből szeretnének rendezni legalább a NAV-os inkasszót, csakhogy ez a pénz nem az övék, hanem a sportkomplexum üzemeltetőjének járó összeg.
A sportiskola lehet a befogadó
Ami a csődhelyzet esetén az alternatívát illeti: a sportiskola jelenleg évi 380-420 millió forint önkormányzati pénzből működik, 8 szakosztállyal, 550 gyerekkel - nem lenne egyszerű közel 1000 gyereket és új szakosztályokat befogadni, de megoldható. A város ezt akkor tudja megtenni, ha megkapja a Haladásnak most járó kiemelt támogatást és a kormány a komplexum fenntartását is kifizeti, ahogyan tette azt eddig is a Haladás esetében. Ehhez egy törvénymódosításra lesz szükség, amire Schmidt Ádám ígéretet tett, és januárt említett lehetséges időpontként. Akár a sportiskola nevét is meg lehetne változtatni, belefoglalni a Haladás nevet, de nem ez most a fő kérdés, mondta Nemény András.
Hogy mi vezett a giga adósságokhoz, erről is szó esett: a futsal szakosztályra költötték rengeteg pénzt, a többiek rovására, ráadásul információhiányban tartották a szakosztályvezetőket. Az egyesületnél folyó pazarlásra példaként Nemény András elmesélte, hogy az energiaválság kellős közepén hivatalos volt egy sporteseményre a komplexumba, ahol olyan meleg fogadta - miközben ők a városházán spórolva 16-17 Celsiusban dolgoztak - , amit egész évben sehol sem tapasztalt. Az rendezvény utáni fogadáson is olyan ételeket kínáltak, hogy csak nézett. Amikor megkérdezte Szántó Erzsébet klubmenedzsert, hogy ez mégis hogyan, ő azt mondta neki: "a végén valaki úgyis ki fogja fizetni a számlát", emlékezett.
Plusz feladat
A Fidesz képviselői közül Illés Károly és Horváth Gábor is felrótta a jelenlegi városvezetésnek, hogy 2021 óta nem támogatták eléggé a Haladást, Puskás Tivadar idején viszont mindig megkapta az egyesület az évi legalább 40 millió forintját. A szakosztályvezetőknek kifejezetten megtiltották a Haladásnál, hogy rendezvények támogatására városi pénzekre pályázzanak, idézte fel a polgármester, hozzátéve: amikor két hónapja 12 millió forintot utaltak, úgy kellett könyörögni az egyesületnek, hogy ezt megtehessék, s bár folyamatosan jöttek a vészjelzések, hogy hónapok óta nem volt fizetés, a felajánlott segítségből nem kért Homlok Zsolt elnök. Illés Károly szerint elsődleges lenne a patinás egyesület megmentése, ennek érdekében kell dolgozni, nem pedig a szakosztályok kiszervezésén. Ezt a szakbizottság vezetője kikikérte magának, állami támogatás ide, létesítményfenntartás oda - ha egyáltalán megvalósul - ezzel egy nagy feladatot vesz a város a nyakába a megyeszékhelyeket sújtó központ forráselvonás közepette, hívta fel rá Tóth Kálmán képviselőtársa figyelmét.
Nemény András egyetértett Illés Károllyal abban, hogy elsődlegesen a HVSE megmentéséért kell mindent megtenni, ez a módosító indítvány be is került a határozati javaslatba: ha ellhetetlenülne a HVSE működése, csak akkor jön az államtitkárral leegyeztetett sportiskolás opció.
A szülő, aki szépen nevelte, majd hagyta meghalni a gyerekét
Czeglédy Csaba egy olyan szülő-gyerek viszonyhoz hasonlított Homlok Zsolt és a Haladás kapcsolatát, ahol az apuka 16-17 éves koráig szépen nevelte a gyereket, de aztán egyszer csak hagyta meghalni. És mindenki utóbbira fog emlékezni. Czeglédy arra utalt, hogy a múltban, amíg Homlok nem lett kegyvesztett a NER-ben, és megvoltak a források rá, az üzletember kétszer is megmentette az egyesületet, most viszont nem tesz valódi lépéseket, hogy megakadályozza a csődöt. És nyáron hasonlóan járt el a futball kft-t bedöntésénél is.
A képviselők végül konszenzussal elfogadták, hogy elsődleges a Haladás VSE megmentése, de ha ez nem lehetséges, akkor a város készen áll, hogy a sportiskolán keresztül befogadja a HVSE sportolóit, edzőt, szosztályait, amennyiben az állam is tartja a szavát, és 2025-től biztosítja a kiemelt támogatást és a sportkomplexum fenntartását.
Fotó: Nagy Jácint
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.